Szerdai hírösszefoglalónkban olvashat még Pásztor Erzsi rákos betegségéről, Csepregi Éva egykori szakításának okairól, Molnár György Elefánt állapotáról, továbbá megtudhatja, hogy ki képviseli LL. Junior elhunyt kisfiát a bíróságon.

Pásztor Erzsi

Idén tölti be 86. életévét Pásztor Erzsi, aki máig a közönség egyik kedvenc színésznője, mind a színházban, mind a szinkronstúdiókban. A népszerű művésznő azonban nehéz időszakot tudhat a háta mögött: rákbetegségét 2018-ban diagnosztizálták, egészen eddig azonban csak szűkszavúan nyilatkozott róla.

Végbélrákkal kerültem kórházba, ami nagyon legyengített, de felálltam belőle. Volt műtétem és többféle kezelésen átestem, emiatt tizennégy kilót fogytam és nagyon legyengültem. [...] Furcsa volt, amikor a betegtársak néztek, ahogy kerekesszékben vittek egy vizsgálatra: 'Ez ő lenne?'

– mesélte a Hot Magazinnak Pásztor Erzsi, akit főként keresztlánya és az unokájának a barátnője, illetve annak családja támogatott a nehéz időszakban.

Magammal beszéltem meg először, hogy még dolgom van a világban; most nagyon rossz, de meggyógyulok és folytatom a korábbi életemet.

Dávidka

Lassan három éve, hogy LL. Junior és Hopp Csilla elveszítette kisfiát, miután az kiszaladt egy autó elé az úttestre. Az ügyben máig folynak a tárgyalások, melyeken az elhunyt Dávidka „érdekeit" nem más, mint az ismert közelekedési szakjogász, dr. Borbély Zoltán képviseli.

Úgynevezett ügygondnoknak rendelt ki anno a rendőrség, mert a szülők közt komoly érdekellentét alakult ki. Amikor az édesanya ellen megszüntették az eljárást, lehetőségem lett volna panasszal élni, de nem tettem meg, mivel tudom, hogy a szülő azonnal megbűnhődött, amikor meghalt a fia. [...] A bírói gyakorlat szerint ilyen esetekben felfüggesztett szabadságvesztést szabnak ki ítéletként, ám ezen döntésnél is fontos az emberség a hatóságok részéről. Az én feladatom, hogy az elhunyt kisgyermek jogait képviseljem, és bizony nem könnyű megállapítani vagy állást foglalni, hogy kinek vagy kiknek és milyen mértékben volt felelősségük abban, hogy a tragédia bekövetkezett, ám az ügyészség állást foglalt a kérdésben, ugyanis csak egy ember ellen emelt vádat

– fogalmazott a Blikknek a sztárügyvéd. Az említett „egy ember" pedig nem más, mint Hopp Csilla barátnője, P. Carmen, aki az édesanyával és Dávidkával együtt egy járdaszigeten tartózkodott 2019 augusztusában.

A kisfiú innen lépett le az útra, ahol egy szabályosan közlekedő autós halálra gázolta.

A hatóságok szerint Dávidkára Carmennek kellett volna vigyáznia, ám a fiatal nő egy korábbi állítása szerint ő egyszer visszahúzta a kisfiút, majd az anyjára bízta őt. A tárgyalás szeptemberben tanúk és szakértő meghallgatásával folytatódik. 

Cserháti Zsuzsa

Idén ünnepelné 74. születésnapját Cserháti Zsuzsa. Az évforduló alkalmából a Blikk több, a néhai énekesnőhöz egykor közel álló személlyel, köztük Cserháti fiával is interjút készített.

Soha nem felejtem el azt a forró júliusi napot. Délelőtt még nyugodtan, jóked­vűen beszélgettem anyuval. Kiegyensúlyozottnak tűnt, és csupa hétköznapi dologról beszéltünk. [...] Aztán azon a délutánon elmentem hozzá, talán csak látni akartam, megsimogatni, magamhoz ölelni. De már elkéstem ezzel. Amikor beléptem a lakásba, ott feküdt holtan. Megszólalni sem tudtam, pedig üvölteni szerettem volna. Üvölteni, hogy jöjjön valaki, segítsen, könyörgöm, mentsék meg az anyámat. [...] Huszonnyolc voltam, amikor meghalt és ott maradt a lelkemben megannyi kétely, és rengeteg fájdalom vele kapcsolatban. Mindig biztattam, mindig bátorítottam, újra és újra elmondtam neki, mennyien szeretik és hogy igenis fontos a közönség számára a művészete. Nem hitte el. Nem akarta elhinni, hogy ilyen sokan rajonganak érte. Különös az élet, mert anyunak meg kellett halnia ahhoz, hogy valóban afféle sztárként kezeljék. A sírja igazi zarándokhely lett

– fogalmazott Szirtes Krisztián, akinek a mai napig könny szökik a szemébe, amikor felteszi gyermekeinek édesanyja egyik lemezét.

A bársonyos hangú énekesnőről régi barátja, Gálvölgyi János is megható szavakkal emlékezett, míg Horváth Charlie indulatosan beszélt a lapnak azokról, „akik csak a halála után kezdték el igazán szeretni, miközben soha nem álltak mellé, soha nem álltak ki mellette."

Mint ismert, Cserháti Zsuzsa súlyos depresszióval küzdött, halálának körülményeiről évekig folytak a találgatások. A rivaldafénybe a '90-es években tért vissza, évekkel azután, hogy a „legenda" szerint visszautasította, hogy a Neoton Família vokalistája legyen. Életének legnagyobb slágereként máig az eredetileg Kovács Katinak írt dalt, az Édes kisfiam című számot emlegetik.

Molnár György Elefánt

2018. után idén tavasszal ismét húgyhólyagrák miatt műtötték Molnár György Elefántot, az Omega együttes gitárosát. Állapotáról most először nyilatkozott a Borsnak.

Vannak jobb és rosszabb napjaim nyilván. Sajnos az tény, hogy nem lett jó a legutóbbi vérképem, de a rehabilitációm még tart, és ha minden igaz, akkor szeptemberre már azzal is végzek 

– fogalmazott röviden Molnár György, aki a legyengültség ellenére gőzerővel készül az augusztusi őriszentpéteri fesztiválra.

Ha kell, négykézláb megyek fel a színpadra! Túl sok időt hagytam ki, túl sokáig voltam ágyhoz kötve. Most már nekem is kijár, hogy a szenvedélyemnek élhessek egy kicsit.

Csepregi Éva

Megalkuvó kapcsolatként hivatkozott fia, Dávid édesapjával való régi viszonyára Csepregi Éva. A Neoton Família énekesnője még a '90-es években költözött Skóciába Bob Heatlie zenésszel, ám honvágya és karrierépítési vágya hazahívta. Mint ahogyan a Hot Magazinnak fogalmazott: mindig menekülőre fogja, ha úgy érzi, hogy korlátozzák a szabadságát, és ha nem úgy szeretik, ahogyan azt ő szeretné. 

Mindenki jobban járt volna, ha hamarabb véget ér. Amikor Dávid megszületett, gondolkodtunk rajta, hogyan alakítsuk az életünket; úgy gondoltam, meg kéne próbálni, hogy kint éljek, ám nagyon idegennek éreztem ott magam. Az itteni életem a nyilvánosság előtt zajlott, a sikerekkel, a próbálkozásokkal, itt találtam meg a boldogságomat, az anyagi biztonságomat, ezért visszajöttem. A fiam akkor hat hónapos volt

– árulta el Csepregi, akire hazaköltözése után itthon is rátalált a szerelem: 15 évet élt együtt a kertépítéssel foglalkozó, főként külföldön tevékenykedő Attilával, mígnem 2015-ben vele is szakítottak. Az énekesnő jelenleg rengeteg időt tölt a barátaival. Bár tudja, hogy 60 felett már nehéz párt találni, olyan társra vágyna, aki hasonlóan hozzá művész lélek, és akire felnézhet.

Kiss Kató

Emberi koponyába botlott horvátországi nyaralásán Kiss Kató, Berki Krisztián halottlátója. A médium már a visszavonuláson gondolkodott, mikor elmondása szerint sorsszerűen érték őt a történtek. Elmondása szerint ez egy égi jel, miszerint folytatnia kell a hivatását.

A kedvesemmel éppen azért utaztunk a horvát tengerpartra, hogy magunk mögött hagyjuk egy kicsit a nehézségeket. A Berki ügy óta rengeteg támadásnak voltam kitéve, még feljelentést is kellett tennem az ügyben, sőt kórházba is kerültem, miután stroke-ot kaptam. Szóval csak távol akartam lenni kicsit a nehézségektől és a holt lelkektől, de ez nem igazán jött össze, mármint ez utóbbi. Aznap reggel valamiért nem a rendes úton indultam el a partra. Közben feltettem magamban a kérdést, hogy vajon van-e még nekem dolgom a holt lelkekkel. Valami erő húzott a kőfal felé, amiről végül leugrottam, és amint lenéztem, megpillantottam a két koponyacsontot. Azonnal éreztem, hogy egy fiatal, 20-30 év közötti férfi maradványaira bukkantam. A lélek azt sugallta, hogy erőszakos halált halt, és azt is éreztem, hogy csak néhány éve történt a gyilkosság. Felhívtam a magyar konzulátust, akik azonnal értesítették a horvát rendőröket. [...] Egy nyomozónő felvette a vallomásom, és miután megtudta, hogy médium vagyok, arra kért, mondjam el, mit érzek a maradványokkal kapcsolatban, majd elkérte az elérhetőségeimet, hogy a későbbiekben felkereshessen az üggyel kapcsolatban

– mesélte a Borsnak Kató.