Izgalmas és egyedi tartalmak, több százezres követőtábor, lelkes rajongók és busás hirdetési bevételek: manapság a legtöbb fiatal arról álmodozik, hogy a közösségi médiában ismertséget szerezve csinál pénzt, ez azonban közel sem olyan könnyű. Ha valaki nem tanulja ki a megfelelő praktikákat, könnyen belebukhat az influenszerkedésbe.

Az újdonsült véleményvezér-jelöltek megsegítésére jött létre a The Reachy Rich Club, a felület, amely: megtanít mindent, amivel az elszánt érdeklődők sikeres influenszerek lehetnek. Ennek biztosítékaként többek között olyan oktatóktól tanulhatnak, akik mostanra maguk is nevet szereztek a közösségi hálón: Henry Kettner, Lady Szomjas, Nagy Beni “Beniipowa” Verebélyi Vivi, Nagy Norbi, Makk Adri, valamint Hernádi Bence, Marics Peti és Szecsó is megosztja hasznos praktikáit a tanulókkal

korábban soha nem látott oktató videókon és még sok más extra tartalmon, illetve marketing szakemberek által összeállított tananyagokon keresztül.

„A tartalomgyártás és a több tíz-, vagy akár százezer emberrel folytatott folyamatos kommunikáció rengeteg munkát és széleskörű tudást igényel. Az influenszerek eddig ezt a saját hibáikon okulva, autodidakta módon igyekeztek megtanulni.

A Reachy Rich-el egy olyan komplex, többszintes képzési rendszerben gyűjtjük össze és adjuk át ezt a tudást, amivel előnnyel indulhat minden tanulónk a követőszerzésért folytatott versenyben”

– fejtette ki Dévald Ákos, a The Reachy Rich Club társalapítója. Hozzátette: az oldal egy összesen 8 szintből álló oktatóanyagot kínál a jövő tartalomgyártóinak, ahol az alapoktól indulva egészen a profi szintig képzi őket arra, hogyan építhetnek és tarthatnak fent jelentős követőbázist minőségi tartalmak gyártásával a GVH iránymutatásainak megfelelve. Ez a tudáscsomag nem csak azoknak hasznos akik influenszerek szeretnének lenni, hanem mindenkinek akik a digitális média és marketing területén dolgoznak.

A weboldalon jelenleg az első 3 szint tananyaga érhető el.

A leírás szerint a jelentkezők először az összes jelentős social média felület használatát sajátíthatják el a TikTok-tól a Youtube-n át az Instagram-ig. A második szinttől már aktívan foglalkoznak egyebek mellett a tartalomszerkesztéssel, tartalom ötletek kitalálásával, valamint a tudatos posztolással.

„Azért tartom ezt jó kezdeményezésnek, mert betekintést enged a kulisszák mögé és megmutatja, hogy a tartalomgyártó lét nem csak annyiból áll, hogy nyaralgatunk és néha lövünk egy képet. Ez egy hivatás, ahol sokszor napi 12-16 órában kell a maximumon pörögni. Az alap modulokban én főleg az Instagramról beszélek, közel két órás anyagban, ami jól mutatja, hogy már ez az egy felület is mennyi odafigyelést és szaktudást igényel”

– hívta fel a figyelmet Henry Kettner tartalomgyártó.

Az ismeretek legteljeskörűbb átadása érdekében a Reachy Rich több olyan kiegészítő anyagot is a tanulók rendelkezésére bocsát, amelyek egyből hasznosíthatóak a gyakorlatban. Az első szinten a jövő kreátorai például úgynevezett Preset pack-et, Hashtag gyűjteményt és applikáció ajánlót is kapnak, amelyek mind az elindulást segítik.

„A Social Media világa nagyon kemény és azért örülök annak, hogy van egy ilyen akadémia, mint a Reachy Rich, mert felkészületlenül érkezni az veszélyes és idegörlő tud lenni. A jelentkezők itt betekintést nyerhetnek a kulisszák mögé és felkészülhetnek arra, ami a közösségi médiában vár rájuk. Itt megmutatjuk, hogy milyen is ez valójában és ezt imádom a legjobban benne”

– fogalmazott Lady Szomjas, az ország egyik legismertebb TikTokkere.

A képzés ideje alatt minden szint teljesítésének a végén egy feleletválasztós vizsgát kell tenniük ahhoz, hogy a következő szintre léphessenek. Az első vizsga letétele után bekerülhetnek a Reachy Rich Club Facebook-csoportba, ahol még több.exkluzív tartalommal és privát esemény-meghívókkal várják a tagokat a szervezők.

„A nagy követőbázis nagy felelősséggel jár, ami egyre fontosabb tényező az influencerek esetében. Jelenleg ők azok, akik a legnagyobb hatást gyakorolják a jövő generációira, ezért is örültünk, amikor megkerestek, hogy vegyünk részt a Reachy Rich Club moduljaiban. A szülőknek és a tartalomgyártóknak egyaránt van felelősségük, azonban ezzel sokan nincsenek tisztában. Ezekről a témákról beszélek leginkább az oktató anyagokban”

– mondta Gyurkó Szilvia, a Hintalovon alapítvány alapítója és vezetője.