Alább áttekintjük, mik derültek ki hazánk hírességeiről, amióta a legutóbbi hírösszefoglalónkat közöltük. 

Tóth Andi egy Instagram-történetben válaszolt azoknak a rajongóknak, akik szerinte mérgezik a kapcsolatát Marics Petivel. Mint ahogy a Velvet is megírta, a két fiatal csak nemrég tette közzé, hogy egy párt alkotnak.

gondoltam, tisztázzunk egy-két dolgot. Sorban küldték itt a cikkeket meg a pletykákat, hogy engem meg lehet csalni. Szóval gondoltam, megvédem magam, ha már más nem fog. Nem lehet megcsalni! Megcsalsz, taka van – ez ilyen egyszerű. Az én követőim ezt pontosan tudják, ezért külditek. Gondoltam, eljut ez az információ a 10-12 éves kislányokig is, akiknek még szőr sem nőtt a nunijukon, és akik most otthon vagdossák az erüket, hogy elvettem a jövendőbeli férjüket. Szívem, nem vettem el! Menj rá, próbáld meg, vidd haza! Veled megy, tied lehet. És pont azért nem akartuk nyilvánosságra hozni, hogy ilyen fake pletykákkal mérgezzétek a kapcsolatunkat. Dehát ezt sem lehetett, mert a házam elé járkáltatok bazmeg képért, hátha lekaptok minket együtt. Csak örüljünk annak, hogy két ember boldog és bízik egymásban! Ennyi. Peace out

– szemlézte a 168 óra.

Tallós Rita kendőzetlen őszinteséggel mesélt karrierje indulásáról és arról, hogy kezdetben mennyire nem kapott lehetőséget, hogy színpadra léphessen.

A főiskolán nem tanították meg, hogy hogyan kell magunkat adminisztrálni. Azt hittem elég a tehetség. Egészen más bekerülni egy jó csapatba, színházba, egy jó rendezőhöz. Ha már jó helyen meg tudod tanulni a szakmát, tudják, hogy tehetséges vagy, visznek tovább. Van egy státuszod

– mondta a 95.8 Sláger FM-en Tallós Rita, aki karrierje elején nem találta meg ezt a kezdő csapatot.

Én ezt csúnyán elmulasztottam és magamra voltam hagyva, sőt, sokszor az akkori kollégáim se voltak partnerek. Vidéken voltam, volt egy viharos házasságom egy színész kollégával, ez sem segített. Majd szültem két gyereket és végül szabadúszóként folytattam Budapesten. Körbejártam a színházakat, hogy megkérdezzem, nem kellek-e...hát, nem kellettem. Ez egy borzasztó megalázó helyzet

– emlékezett vissza a színész-rendező, akit az egyik igazgató – aki már nincs az élők sorában – egyenesen más pálya felé terelt.

Ismertük egymást, bekopogtam hozzá, hogy itt vagyok. Azt mondta teljesen tele vannak, majd megkérdezte, hogy miért nem nyitok egy butikot, olyan ügyes vagyok. Ez volt az a pont, ahol rá kellett volna borítanom az asztalt, de anyukám tánc- és illemtan tanár, nem tettem meg. Udvariasan meghajtottam magam és eljöttem. A megaláztatásnak és a megalázásnak nagyon sok fokozata van, amit egyes vezető pozícióban lévő emberek nagyon tudnak. Nem tudom miért van erre szükség, de nagyon tudják. Ez szörnyű, ezt kibírni nagyon rossz, de nyel egyet az ember és megy tovább

– mondta a Sláger Kult műsorvezetőjének.

Gömöri András Máté hatalmas sikereket ér el, nemcsak a színészet, de a testépítés terén is. Kitartása, keménysége abból is fakad, hogy szüleit korán veszítette el.

Sokan azt hiszik amikor belevágnak a testépítésbe, hogy a világ majd máshogy fog a megváltozott külsőre reagálni és ezért érdemes csinálni. Pedig a folyamat pont ellentétes, a testépítés közben változik az ember hozzállása a világhoz és ettől lesz csodálatos ez a folyamat. Minden azon múlik, hogy az ember mennyi munkát hajlandó ebbe fektetni. Ez egy nagy változás, mentálisan is, hiszen az ember megtapasztalja, hogy milyen éhesen dolgozni, próbálni, tanulni. Maga a folyamat, amíg az ember eléri a célját és átmegy mindezeken aranyat érő tapasztalás

– mondta a színész, aki biztos benne, hogy szülei emléke – akiket korán elvesztett – is táplálja kitartását.

Korán veszítettem el a szüleimet, ezért rá voltam kényszerítve arra, hogy szembenézzek dolgokkal. Emiatt lettek „lelki striáim”, amik örökre velem maradnak és nem is akarom őket letenni. Ezek az érzések is erőt adnak, hagyom, hogy hassanak és "eszközként" használom fel őket a színészi munkában

– vallotta be a Sláger Kult műsorvezetőjének.

Csősz Boglárka és török férje, Burak Talu 14 év után nemrég külön váltak. A színésznő, üzletasszony most arról beszélt, hogy érzi magát.

Nehéz összeszedni az érzéseket, nem is tudja az ember az elején, hogy hová tegye magát. Mivel most teljesen a munkára koncentrálok, nem igazán van időm ezen gondolkodni. Sokkal jobban tudok úgy fókuszálni, hogy ha ezeket a dolgokat félreteszem, és nem engedem magam bele annyira mélyen, hiszen elviszi az embert, ha elkezd ezen túl sokat filozofálni. Én azt gondolom, hogy tovább kell lépni. El kell tudni engedni

– mondta az RTL Reggeliben.