TID EXCLUSIVE ARNO 784867

Arnold Schwarzeneggert akciójelenet közben kapták lencsevégre

2022.08.27. 18:40

A Netflix stábja augusztus 25-én fejezte be a tervek szerint jövőre  debütáló Utap című, 8 részes akciósorozat forgatási munkálatait. A szériában  Arnold Schwarzenegger és Monica Barbaro játssza majd a főszerepet.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Terminátor-filmek sztárja életében először vett részt televíziós produkció gyártásában, amelynek utolsó napjaiban hágott csak igazán tetőfokára az izgalom. Schwarzeneggert és Barbarót fegyverrel a kezükben, egy akciójelenet forgatása közben örökítették meg lesifotósok a munkálatok utolsó előtti napján, augusztus 24-én.

A széria a nagy sikerű 1994-es Két tűz között című film alapján készül. A múlt évezredbeli alkotásban szintén főszerepben lévő osztrák színész egy titkosügynököt alakított, a készülő sorozatban pedig nemcsak az ő karaktere, hanem annak lánya is titkon a CIA-nak dolgozik majd.

A CSELEKMÉNYBEN AKKOR KEZDŐDNEK A BONYODALMAK, AMIKOR ráébrednek egymás valós kilétére ÉS KÖZÖS AKCIÓRA KÉNYSZERÍTIK ŐKET.

Az epizódokat Kanada fővárosában, Torontóban forgatták, itt kapták ismét lencsevégre a 75 éves Arnold Schwarzeneggert és a karakterének lányát alakító Monica Barbarót.

(Borítókép: Arnold Schwarzenegger a Utap című Netflix-sorozat forgatásán. Fotó: Northfoto)