Nemrég még a „hisztijétől” volt hangos a sajtó, mára azonban már Herceg Erika szerelme a téma.

Az RTL X-Faktor című tehetségkutató műsorának egyetlen női mentora kapott hideget-meleget, miután a legutóbbi adásban hangosan kifejezte nemtetszését. Mint azt a Velvet is megírta: azért orrolt meg mentortársaira, mert azok nem álltak ki mellette, amikor az egyik produkció férfi előadója a megpróbálta felcsábítani őt a színpadra, ám Herceg tartózkodott az ötlettől.

Később az énekesnő is reagált az őt ért támadásokra, mint írta: „Soha nem fogok hallgatni, lobbanékony és túl őszinte ember vagyok”.

Herceg tegnap éjféltájt kérdezz-felelek játékba kezdett az Instagram-oldalán, 24 óráig elérhető történetekben. Itt többek feltették neki a kérdést, hogy igazak-e a pletykák, miszerint a hisztiként elkönyvelt kiborulása után otthagyta-e az X-Faktort. A mentor megnyugtatta követőit, hogy „ilyen egyszerűen nem szabadulnak meg tőle”, később pedig már nemcsak szakmai, de magánéleti témákra is kitértek a kérdezők. Egyikőjük azt szerette volna tudni, hogy az énekesnőnek van-e barátja.

Mivel Herceg nem sokat oszt meg a magánéletéről, így a válasza teljesen új információnak számított. Mint azt elárulta, 

öt éve él boldog párkapcsolatban szerelmével, aki mellesleg kazah származású. 

A különböző hovatartozások kapcsán a tehetségkutató mentorhölgye az orosz-ukrán háború kapcsán is kifejtette a véleményét, miután valaki arra volt kíváncsi, hogy ő melyik ország pártján áll.

„Magyar vagyok, magyar anyanyelvvel és felmenőkkel, Ukrajnában születtem. A legtöbbet az együttes idején Oroszországban dolgoztam. Rengeteg igaz barátra és kollégára találtam ezekben az országokban. A párom kazah származású. Szeretem az embereket, tisztelem és becsülöm, származástól függetlenül. Én az emberekért vagyok! A háború szörnyű, felfoghatatlan, a szívem megszakad, és imádkozom az emberekért, a békéért. Adja az Isten, hogy hamarosan vége legyen, mert ez katasztrófa” – fejtette ki Erika, aki később egy közös fotót is mutatott önmagáról és párjáról.

(Blikk)

(Borítókép: Herceg Erika. Fotó: Bodnár Patrícia /Index)