Az X-Faktor korábbi győztese, Tóth Andi néhány nappal ezelőtt egy 24 órán át elérhető Instagram-történetben jelentette be, hogy egészéségügyi okok miatt lemondja néhány fellépését. Az énekesnő nem titkolta el rajongói elől azt sem, hogy a nagy hajtás miatt egy ideje már jelzett a teste: mindene fáj, ám saját bevallása szerint ez azért lehet, mert elfáradt.

Ez nem is meglepő, tudva azt, hogy a Néztek című dal előadója szinte mindig ezer fokon pörög: nála egyik fellépés és a forgatás a másikat követi. A zeneipar pörgős, kihívásokkal teli világában évek óta helyt álló énekesnő is érzi, hogy pihenésre van szüksége. A jelek szerint így is tesz: az Instagram-oldalán tegnap egy vízpart mellől jelentkezett be.

S bár a 23 éves énekesnő az utóbbi időben gyakran fotózkodott erős sminkben, natúr arcát sem fél megmutatni követőinek.

Bár rajongói megszokhatták Tóthtól a smink nélküli fotókat, ezúttal is elhalmozták dicséretekkel.

Neked nem is kell magad sminkelni ahhoz, hogy szép legyél, hisz így is gyönyörű vagy

Smink nelkül így kinézni nem semmi!

Peti a legszerencsésebb és szerencsére büszke is rád!

Te oly szép vagy! Nincsenek szavak! A szemüveg is nagyon jól áll!

Még így betegen is nagyon gyönyörűen nézel ki, tényleg káprázatos vagy smink nélkül is.. Te egy csoda vagy kívül -belül, remélem akiknek kell mindig értékelik ezeket a tulajdonságaidat

– üzenték követői az énekesnőnek, és volt olyan rajongó is, aki a védelmére kelt.

Igen, kimerültnek tűnik... ami nem is csoda ekkora hajtás után. De ez az Ő útja, az éneklés, zene, urnék. Mégis azt érzem, hogy azóta sem láttam, soha olyan szépnek, vidámnak, kedvesnek, kiegyensúlyozottnak, mint a Dancing időszakában volt.

Mutatunk egy képet abból az időszakból, amikor a Dancing With The Stars című showműsort forgatták.

(Borítókép: Tóth Andi. Fotó: Velvet/Kaszás Tamás)