A 29 éves brit Andrew Hutchinson komoly bajba került perverziója miatt: a Telegraph szerint lefilmezte, ahogy munkahelyén, egy oxfordi kórházban öntudatlan páciensekkel közösül. Hutchinson elismert 27 nők elleni nemi erőszakot, emiatt börtönre számíthat, ha bűnösnek találja az Oxfordi Koronabíróság.

A férfi az erőszakokat ráadásul a sürgősségi osztályon, a nyüzsgő helységektől egy kőhajításnyira követte el, a legtöbbről felvételt készített, amit a laptopján raktározott el. Nemcsak eszméletlen betegekkel követett el bűncselekményeket: egyszer egy ellopott orvosi kamerával filmezett be egy álló nő szoknyája alá.

Az ápolóként dolgozó Hutchinson önkéntesként egy zenei fesztiválon is dolgozott az elsősegélysátorban, itt az ide betérő nőket fogdosta. Egy helyi szabadidőközpontban pedig nőket kukkolt, pont egy ilyen esetbe bukott bele, két nő észrevette, és innen már egyenes út vezetett a házkutatáshoz. Ekkor találták meg a beteg felvételeket a laptopján.

Megbízható kukkoló

A rendőrség eddig tíz áldozatot azonosított, az életkoruk 10 és 35 év között szór. Egy kórházban megtámadott nőt és 18 másik, a szabadidőközpontban épp átöltöző nőt is keresnek, akiket szintén lefilmezett Hutchinson. A férfinek letartóztatásakor amúgy barátnője volt – írja a Telegraph.

A környezetét persze megdöbbentették a történtek, a férfi ugyanis kilenc éve a John Radcliffe kórházban dolgozott, elismert és szeretett tagja volt a csapatnak, ráadásul büntetlen előéletű. Mark Johns főnyomozó elmondta, bonyolult ügy ez, mivel egyik áldozat sem tudott róla, hogy kémkednek utána, vagy ami még rosszabb, megerőszakolják. Így reméli, hogy Hutchinson gyorsan elismer mindent, és nem kell az áldozatokat a bírósági tárgyalásokra hurcibálni. Különleges képzett szakemberek voltak eleve jelen, amikor a nyomozók elmondták az áldozatoknak, mit tettek velük.

Johns hozzátette, ha nem bukik le a férfi, még ki tudja, meddig folytatta volna a kukkolást, és az eszméletlen betegek megalázását. A számos nemiséggel kapcsolatos vádpont mellett egyébként kábítószer birtoklásáért és lopásért is felelnie kell, április 27-én hirdetnek ítéletet az ügyében.

Szintén egy kórházban, ápolóként követte el rémtetteit az olasz Daniela Poggiali, akit idegesítettek a rábízott betegek, ezért megölte őket.