horoszkóp

Tápiószelei gyermekgyilkosság: bíróság elé állt a nevelőapa

2015.06.25. 14:47

Nem akart vallomást tenni a bíróságon B. Béla, aki a vád szerint 2014 januárjában egyetlen ütéssel végzett nevelt lányával, a két éves Kírával Tápiószelén. A brutális gyermekgyilkosság tárgyalása csütörtökön kezdődött a Budapest Környéki Törvényszéken.

A két gyermekes édesanya, Gy. Anikó még 2012-ben ismerkedett össze B. Bélával, akivel márciusban költöztek össze, majd 2013 novemberében megszületett közös kisfiuk. A súlyos bántalmazás 2014. január 8-án történt, amikor csak a nevelőapa, Kíra, valamint egy csecsemő volt otthon. A vádirat szerint az akkor 38 éves férfi 12 és 13 óra között ebédet adott a kislánynak, majd nagy erővel ütötte fejbe egy hosszúkás, tompa tárggyal. A gyerek néhány percen belül eszméletét vesztette. B. Béla hamarosan maga hívta ki a mentőket, de a sérülésekre nem adott magyarázatot.

„Akkora ütést kapott állítólag, hogy semmi esélye nem lett volna a túlélésre. Aznap délután negyed 3-kor kaptam a telefont, a keresztszülőknél voltunk épp a négyéves kislányommal. Azonnal hazarohantam, és akkor láttam, hogy nagy a baj” – mondta el korábban a Velvetnek Gy. Anikó, aki élettelenül találta kislányát saját szobájában. Elmondása szerint ki volt tárva a keze, lába, rajta volt az újraélesztőgép és a lélegeztetőmaszk. A kislány koponyatörést szenvedett és leállt az agyműködése. Sérüléseit látva az orvosok is megdöbbentek. Az anyuka – akitől később elvették másik lányát – végig Kíra mellett volt a kórházban. A gyerek a bántalmazás után két nappal vesztette életét.

A gyilkossággal a rendőrség B. Bélát gyanúsította meg. A férfi vallomásában állítólag elismerte, hogy ő végzett a kislánnyal, később viszont már arról beszélt, hogy betörők lehettek a tettesek. Azóta is tagadja, hogy köze lenne Kíra halálához.

A gyermekgyilkosság tárgyalása csütörtökön kezdődött a Budapest Környéki Törvényszéken. B. Bélát 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolják. Koszta János sajtószóvivő a Velvetnek elmondta: a tárgyaláson a vádat ismertették, a vádlott nem kívánt vallomást tenni. A következő ülést július elsejére tűzték ki, akkor egy tanút fognak meghallgatni.