horoszkóp
18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Halála előtt is verték a tápiószelei kislányt

2015.09.14. 15:26 Módosítva: 2015-09-14 15:27:30

Egész életében bánthatták azt a kétéves tápiószelei kislányt, akit a vád szerint nevelőapja vert halálra még tavaly januárban. Amit eddig csak sejteni lehetett, azt az igazságügyi orvosszakértők a hétfői tárgyaláson hivatalosan is megerősítették. A. Kíra teste hemzsegett a korábban szerzett zúzódásoktól.

Fotó: Facebook

NEM ÉLHETTE TÚL

Bár a kislányt 2014. január 8-án a mentőknek még sikerült újraéleszteniük, már agyhalott állapotban került a Heim Pál Gyermekkórházba, ahol két nappal később lekapcsolták a gépekről, és a szülők transzplantációra ajánlották fel szerveit.

A gyermek koponyasérülése és a halál között közvetlen, ok okozati kapcsolat állt fent. Az idegrendszeri sérülések olyan súlyosak voltak, hogy nem volt esélye a túlélésre

˜– részletezte a tárgyaláson Horváth György, igazságügyi orvosszakértő.

Azt viszont a boncolás sem derítette ki, hogy mivel verték agyon a gyereket. Csak annyi biztos, hogy legalább háromszor ütöttek a fejére egy „hosszúkás, tompa kemény tárggyal". A kislány testén összesen kilenc sérülést számoltak össze, de ebből csak négyet szerezhetett tavaly január 8-án.

KORÁBBAN IS BÁNTOTTÁK

Az állcsúcsán, az arcán, az ágyékán, a keresztcsont környékén, a hátán és jobb combján viszont olyan korábbi zúzódásokat találtak, amiket a kislány aligha szerezhetett úgy, hogy mondjuk elesett. A szakvélemény szerint sokkal valószínűbb, hogy a gyereket ököllel verték, vagy valamilyen tompa tárggyal többször megütötték.

Azt egyébként korábban a gyerek anyja, Gy. Anikó a Velvetnek elismerte, egyszer előfordult, hogy élettársa, B. Béla a kisebbik lányt lelökte a kazánház lépcsőjén, de egyébként nem bántotta a gyerekeket. Kíra édesapja szerint viszont kisebbik lányát sokszor megüthették. A szülők hivatalosan 2013. decemberében váltak el. A bíró akkor a gyerekeket annak ellenére ítélete az anyának, hogy A. Sebastian fényképekkel próbálta bizonyítani: Kírát rendszeresen verik.

KOZMETIKÁKOTT VALLOMÁSOK

A kislány nevelőapja, B. Béla először azt állította, hogy a másik szobában altatta akkor  két hónapos kisfiát, amikor a konyhából puffanást hallott, de már az első proligráfos hazugságvizsgálaton megbukott. Őrizetbe vették, emberöléssel gyanúsították és a bíróság az előzetes letartóztatását is elrendelte. Egy másik vallomásában már azt mondta a nyomozóknak, hogy Kíra a kulacsát akarta elérni, amikor leesett a székről, ám az igazságügyi orvosszakértő szerint

kategorikusan kizárható, hogy a sérülést esés után szerezte volna.
 
 

Mint ahogy az is, hogy a kislány esés közben a fal szélébe ütötte volna fejét és így törte be a koponyáját.  Ilyen sérülést a szakértő szerint legfeljebb úgy szerezhetett volna, ha  a gyereket a lábánál fogva a fal széléhez vágják.

NEm nyugszik az édesapa

A tragédia után a gyámhatóság a családból azonnal kiemelte Kíra nővérét, Cintiát és két hónapos féltestvérét. Öccse hivatásos nevelőszülőkhöz került, és úgy tudjuk még most is ők nevelik. Cintiát a bíróság ezúttal már az apának ítélte és kikötötte, hogy Gy. Anikó havonta egyszer, három órára láthatja lányát, akkor is A. Sebastian felügyelete mellett.

Nem hiszem, hogy valaha kiderül a teljes igazság. De ha ennek az ügynek végre vége lesz, szeretném, ha a lányom anyja a korábbi bánatalmazások miatt is felelne"

– mondta a Velvetnek A. Sebastian.

Bár az anya – aki egyébként megint terhes – a korábbi tárgyaláson határozottan állította, hogy szeretné visszakapni Cintiát, egy éve nem is találkozott lányával. A nevelőszülőknél elhelyezett kisfiát állítólag rendszeresen látogatja. Hatodik gyermekét pedig szeptember elejére várta.