Még mindig nem fogták el annak az idős érdi házaspár gyilkosát, aki november elsején verte halálra a nyugdíjas asszonyt és hallássérült férjét. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság egymillió forintot ad annak, aki segít megtalálni az idősek támadóját, írja a police.hu.

M. Mária halottak napjára készült a vidéki rokonokhoz, hallás- és látássérült férjét pedig a szomszédokra bízta volna, de az idős asszony nem érkezett meg Tatára és a hozzátartozók aggódni kezdtek. Az egyik Érden lakó ismerősüket kérték meg nézzen rá az idősekre,  november elsején este ő találta meg a felismerhetetlenségig összevert asszonyt és férjét. A rendőrség emberölés miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást. 

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki az ismeretlen tettes kilétével vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán vagy tegyen bejelentést a 06-1-236-28-83-as telefonszámon, illetve az ingyenesen hívható 06-80-555-111 "Telefontanú" zöld számán, vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.