horoszkóp

Herbál okozhatta egy szombathelyi férfi halálát

2016.01.31. 12:15

A 39 éves férfi holttestét szombaton találták meg a szombathelyi Bem József utcában lévő lakásában. A rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit, ami öngyilkosságra is utalhat. Az elhunyt egyik barátja azonban úgy gondolja, a férfi halálát valamilyen szintetikus kábítószer okozhatta – írta 112press.hu.

Ismerőse szerint a férfi egy ideje rákapott a köznyelvben herbálnak és kristálynak nevezett szintetikus drogokra, amikre alkoholt is fogyasztott.

L.-re furcsa hatása volt a herbálnak. Hol csendben ült, hol meg belekötött a levélszekrénybe is. De inkább az utóbbi. Emiatt a házban is meggyűlt a baja néhány lakóval és a rendőrséggel is

– idézte fel a portálnak nyilatkozó barát, aki már szintén kipróbálta a herbált, de neki "nem jött be", mert vérző fejjel és ököllel tért magához egy utcasarkon, és azóta sem tudja, mi történt a kiesett időben.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt, online segítséget itt kaphat. Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.