Mint arról beszámoltunk, a másfél éves kisgyerek holttestét csütörtökön találták meg egy gyöngyösi házban. A Velvet úgy értesült, hogy a kislány kórosan alultáplált volt, és a szülei hívták ki a mentőket, akik aztán szóltak a rendőröknek. A rendőrség szombaton közölte, hogy az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indult eljárás.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2016. május 12-én 15 óra körül tett bejelentés egy gyöngyösi lakos, miszerint otthonában ismeretlen körülmények között meghalt másfél éves gyermeke. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a helyszíni szemlét lefolytatta és szakértők bevonásával vizsgálja a haláleset körülményeit.

– írta közleményében a rendőrség.