Három gyerek is volt annak az EgyptAir gépnek a fedélzetén, ami 11 óra után szállt fel Párizsból és kairói idő szerint 2 óra 45 perckor, 11 ezer méter magasan nyoma  veszett a Földközi- tenger felett.

Friss: 

Az EgyptAir közleményben is megerősítette, hogy megtalálták a repülőgép maradványait. Már tájékoztatták a szerencsétlenségben elhunyt utasok és a személyzet hozzátartozóit.

Korábban: A repülőgép eltűnési helyétől 80 km-re több roncsdarabot is találtak. Vízen lebegő mentőmellényről is készült fotó.

Az Egyiptomi Polgári Légi Közlekedés minisztere, Sherif Fathy a következőt nyilatkozta:

Nem akarok találgatni és feltételezésekbe bocsátkozni, de ha alaposan megvizsgálják az esetet, a körülményeket, akkor sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy terrortámadás történt és nem valami technikai malőr.

Egy brit pilóta szerint a légtér csendes, az időjárás tökéletes volt. És ő ugyanarra repült, mint az MS804-es EgyptAir járat.

A helyszínre érkezett az Egyiptomi Miniszterelnök. Közben az EgyptAir elnöke, Ahmed Adel azt mondta a Reutersnek adott nyilatkozatában, hogy semmi szokatlant nem tapasztaltak a gép útja során. Az Egyiptomi Légierő  kutató és mentőcsapatai nincsenek kapcsolatban a géppel, de továbbra is nagy erőkkel zajlik a kutatás, azonban egyelőre nem jártak sikerrel.  

A légitársaság nyilvánosságra hozta az utasok nemzetiségét. Ebből kiderül, hogy 15 francia, 30 egyiptomi, egy brit, egy belga, két iraki, egy kuvaiti, egy szaúdi, egy szudáni, egy csádi, egy portugál, egy algíri és egy kanadai állampolgár utazott a gépen.

Az egyiptomi állami újság, az Ahram arról írt, hogy a légi irányítók  10 perccel az előtt, hogy eltűnt a gép a radarokról, még kommunikáltak a személyzettel. Az egyiptomi hatóságok arról számoltak be, hogy kairói idő szerint 4 óra 26 perckor adott le a gép segélykérő jelzést. pedig korábban Ahmed Abdul, az EgypAir légitársaság vezetője még azt mondta,hogy nem érkezett segélykérés a gép fedélzetéről. Az 56 utast és 10 fős személyzetet szállító Airbus A320-as gép pilótája 6000 órát repült már, a Reuters pedig úgy tudja, hogy a gép technikai állapotával is minden rendben volt. A kutatócsapatok nagy erőkkel keresik a gépet, a legfrissebb információk szerint görög mentő alakulatok is kutatnak területen. A BBC szerint nem volt különleges időjárási viszony a járat tervezett útvonalán. 

Márciusban eltérítették az EgyptAir Kairóba tartott gépét és Ciprusra irányította a túszejtő. Akkor nem sérült meg senki.