horoszkóp

Szentendrei gyilkosság: 56 késszúrással ölhette meg szerelmét

2016.06.14. 15:58

Június 14-én, kedden kezdte el tárgyalni a Budapest Környéki Törvényszék a 33 éves K. Attila ügyét. A férfit azzal vádolják, hogy tavaly márciusban ölte meg szerelmét, egy 42 éves, szentendrei nőt, mert a nő elutasította közeledését.

A Velvet korábbi értesülése alapján a gyilkos eszköz az a kés volt, amit ajándékba vitt szerelmének. Miután rádöbbent, hogy mit tett, a férfi végezni akart magával, de életben maradt. Az ügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt ellene vádat. 

Az első tárgyalási napon a vádirat ismertetése, a vádlott meghallgatása, illetve a helyszínen készült rendőrségi jelentések felolvasása történt meg. A bizonyítási eljárás június 28-án a tanúk kihallgatásával folytatódik

– mondta el a Velvet kérdésére Gyimesi Kinga sajtótitkár.

Beleszeretett a nőbe

A vádirat szerint a férfi és a nő 2014 novemberében ismerkedett meg egymással. K. Attila Angliában dolgozott, ezért viszonylag ritkán találkoztak, mégis szerelmes lett a nőbe, és már a közös jövőjüket tervezgette. Az asszony nem viszonozta az érzéseit, de nem akarta feladni. Amikor 2015. március 13-án hazaérkezett, a Viberen keresztül kérlelte, hogy találkozzanak. Az étteremtulajdonos először nemet mondott neki, végül azonban belement a dologba.

szentrendre2
Fotó: Mihádák Zoltán / MTI

Otthonában támadta meg 

A nő március 19-én, két gyermekével érkezett haza szentendrei otthonába, majd körülbelül éjfél előtt fél órával K. Attila is megjelent a háznál. Beengedte, ám beszélgetésük hamarosan indulatos vitába csapott át. A férfit annyira felidegesítette a nő elutasító magatartása, hogy kést rántott, majd legalább ötvenhatszor szúrta, vágta meg. Az asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy éjfél után nem sokkal életét vesztette. A vádlott elmenekült a helyszínről, aztán öngyilkosságot kísérelt meg, később viszont becsöngetett egy házba, hogy segítséget kérjen.

Ajándék késsel ölhetett

A Velvet az eset után úgy értesült, hogy K. Attila ajándékba vitte magával a gyilkosságnál használt kést, mert a nő elpanaszolta neki, hogy nem megy olyan jól a vállalkozása, és mivel étterme volt, már korábban is szerencsét hozott neki egy konyhakés. Információink szerint a vérbe fagyott nőre fia talált rá, miután hangoskodást hallott a szobából, de akkor már nem lehetett rajta segíteni. 

szentendre1
Fotó: Mihádák Zoltán / MTI

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt, online segítséget itt kaphat. Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.