Fegyelmi büntetést kapott, és csütörtökön leváltották a Gyöngyösi Járási Hivatal Gyámügyi Osztályának vezetőjét, a gyámügyi szakügyintéző pedig lemondott, miután egy másfél éves kislány májusban éhen halt Gyöngyösön, tudta meg a Velvet a Heves Megyei Kormányhivatal Sajtóosztályától.

A gyerekhez május 12-én délután hívták a szülők a mentőket, de a csontig fogyott kislány már órák óta halott lehetett. A boncolási jegyzőkönyvből aztán kiderült, hogy a gyerek bőre alatt már zsírszövet sem volt,

halálát kiszáradás, súlyos alultápláltság miatti heveny keringési és légzési elégtelenség okozta.

Bár a család hosszú évek óta a gyermekvédelem látókörében volt, a másfél éves kislányt mégsem sikerült megmenteni. A tragikus gyermekhalál után

  • a Heves Megyei Kormányhivatal május 13-án a gyöngyösi Kistérségi Humán Szolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Központ, valamint a Heves Megyei Kormányhivatal Gyöngyösi Járási Hivatal, mint I. fokú gyámhatóság tevékenységét illetően;
  • a Heves Megyei Kormányhivatal népegészségügyi hatáskörrel rendelkező Hatvani Járási Hivatala az ügy egészségügyi vonatkozású szakkérdései tekintetében;
  • a gyermekjóléti központot magába foglaló Kistérségi Humán Szolgáltató Központ és
  • az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala is

vizsgálatot indított, de ezek csak részben zárultak le.

Kiderült, hogy a 36 éves nőnek négy gyereke volt: két előző kapcsolatából egy fia és egy lánya született, de a gyerekeket még évekkel ezelőtt elvették az anyától és a vér szerinti apjuknál helyezték el. A bírósági jegyzőkönyv szerint ugyanis

hiányos ellátásuk miatt fizikailag és szellemileg is folyamatosan épültek le.

A gyermekjóléti szolgálat és a gyámhatóság 2012 óta foglalkozott a családdal, és akkor került megint a gyámhivatal látókörébe, amikor a nő harmadik gyerekeként született lánya 2013-ban vészesen lefogyott. Az Indexnek az illetékes gyermekjóléti szolgálat volt dolgozója arról beszélt, hogy a kislányt hiába próbálták kimenteni a családból. Csak az volt a szerencséje, hogy óvodás lett és mivel már nem csak otthon kapott enni, a súlya is normalizálódott. A gyermekjóléti szolgálat és a gyámhatóság vizsgálata a legkisebb gyerek gondozására is kiterjedt, de a szülők teljesen megszakították a kapcsolatot a gyermekjóléti szolgálattal és a védőnővel, egyedül az orvossal beszéltek. 2016 márciusától viszont már vele sem volt kapcsolatuk.

A vizsgálat szerint a védőnő nem hibázott, az pedig, hogy a gyerekorvos mulasztott-e csak június végén derülhet ki. Mindeközben a Heves Megyei Kormányhivatal Gyöngyösi Járási Hivatalának Gyámügyi Osztálya és a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ is munkajogi eljárást indított. A Gyámügyi Osztály ma döntött, utóbbinál viszont még nem tudni, hogy találtak-e felelőst.

A bíróság május 21-én helyezte előzetes letartóztatásba a szülőket, akiket különös kegyetlenséggel, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsítanak.