Előzetes letartóztatásba került július 17-én, vasárnap az a 21 éves nő és 18 éves barátja, akik júniusban erőszakolhatták meg a nő kétéves kislányát. A rendőrség a gyerek anyját és nevelőapját egyelőre

  • kiskorú veszélyeztetése,
  • személyi szabadság megsértése, és
  • védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntettével

gyanúsítja, szexuális erőszak bűntett miatt viszont még nem indítottak eljárást ellenük.

A nőnek rendszeresen le kellett adnia a két gyerekét az egyik hatodik kerületi gyermekotthonba, ahol június végén a gondozók vették észre a kislány sérüléseit és ők szóltak a rendőrségnek is.

Abban a házban, ahol a nő lakik a szomszédok a Velvetnek korábban azt mondták, hogy az anya akkor kezdett lecsúszni, miután tavaly novemberben meghalt az élettársa és egyedül maradt a két kisgyerekkel. Idén március környékén jött össze a szomszédjában élő 18 éves fiúval, aki a rendőrség szerint, többször megverte és bezárta a kétéves kislányt és három és fél éves bátyját.

Kerestük a Fővárosi Főügyészég szóvivőjét, Bagoly Bettina későbbre ígért tájékoztatást.

Az ügyészi indítvánnyal megegyezően a bíróság harminc napra elrendelte a nő és a férfi előzetes letartóztatását, ami ellen mindketten fellebbeztek, így a döntés nem jogerős.