Semmilyen „műveleti tervet″ nem kaptak arról, hogyan kéne lebontaniuk a díszletet, ráadásul olyan sok elemet építettek be a stúdióba, hogy nem is volt elég hely a bontáshoz. A Velvet birtokába került baleseti jegyzőkönyv szerint többek között emiatt omlott augusztus 25-én egy 28 éves díszletépítőre a Szárnyas fejvadász 2 egyik díszfala az Origo Filmstúdióban.

Aznap reggel öten kezdték bontani az egyes stúdióban a díszletet, a munkát ebéd után már csak négyen folytattak. A terv az volt, hogy elfektetik a három méter magas emelvényt, hogy azt aztán könnyebben szét tudják szerelni.

Miközben ketten bentről motoros láncfűrésszel vágták szét a merevítőket, ketten kintről figyelték a több tonnás díszlet mozgását.

Egy homokvillás targoncával tesztelték, hogy mennyire masszív még az emelvény. Túl masszív volt. A 28 éves díszletépítő ezért egy társával újra a díszlet alá ment, hogy még több merevítőt vágjanak át, ettől a díszlet megreccsent és omlani kezdett. Az egyik férfinek még sikerült kiszaladnia, E. Gábor viszont - társa vallomása szerint - befelé indult el, és leguggolt.

A díszletépítő olyan súlyos koponya-és bordatörést szenvedett, hogy a helyszínen belehalt sérüléseibe. A baleset után a produkció gyűjtést szervezett a férfi családjának, akik ebből fizették ki a temetését. A gyászszertartáson a rokonokon és hozzátartozókon kívül ott volt a film rendezője, és egyik főszereplője, Ryan Gosling is, akik tolmács segítségével nyilvánítottak részvétet a családnak.

A családot azóta az az ügyvéd képviseli, aki legutóbb több mint 400 millió forintnak megfelelő dollárt nyert egy magyar férfinek, aki Amerikai Egyesült Államokban biztosítókötél nélkül zuhant le egy építkezésen. Rónai Péter a Velvetnek azt mondta, hogy „amennyiben a díszletépítő élete valaki felelőtlenségén múlt, akkor mindent megtesznek annak érdekében, hogy megtalálják a baleset felelőseit.″

Az ügyészség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el.