horoszkóp

Hazamehetett gyermekeihez az elrabolt és megkínzott anya

2016.12.07. 15:39

Mint arról beszámoltunk, a 34 éves Sheri Papinit november 2-án, futás közben rabolták el a kaliforniai Reddingben lévő otthona közelében. A kétgyermekes édesanya három héttel később megkínozva, a bőrébe égetett üzenettel került elő. A tettesek 240 kilométerrel arrébb, megláncolva lökték ki autójukból egy útra. Amikor a nő december 3-án végre hazatért, megható fogadtatásban volt része. Több mint 200 fős tömeg várt rá a város határában. 

az egész város mellette áll

Az ünnepség résztvevői egy „Isten hozott itthon” feliratú molinót tartottak a kezükben, többen pedig Sheri Papini kedvenc színére tekintettel rózsaszín ruhákba öltöztek. Az anya még nem tudta kiheverni a sok szörnyűséget, ami vele történt, így távol maradt az eseménytől. Annak érdekében, hogy érezze, mindenki mellette áll, a tömeget egy drónnal fotózták el, a felvételeket pedig eljuttatják hozzá.

„Egy pillanatra sem veszítettük el a reményt. Nagyon büszke vagyok erre a közösségre”

– mondta beszédében Missy McArthur polgármester.

Sheri Papini
Sheri Papini
Fotó: Facebook

Nem mindenki hisz neki

Sheri Papini elrablásának története annyira döbbenetes volt, hogy közben egyre többen kezdték kétségbe vonni a részletek hitelességét. Tom Bosenko, a Shasta megyei seriff ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy a hatóságoknak nincs oka kételkedni a sztoriban. A család egyik barátja, Lisa Jeter ennél élesebben fogalmazott, és egyenesen betegesnek nevezte a felmerült találgatásokat.

„Úgy értem, Sheri a legédesebb, legmelegszívűbb ember, akivel valaha is találkoztam”

– nyilatkozta a nő, elszomorítónak nevezve, hogy vannak ilyen negatív és kegyetlen emberek.

Az anyát a férje és két gyermeke várta haza
Az anyát a férje és két gyermeke várta haza
Fotó: Facebook

Hálás, hogy hazamehetett

Az ünnepség napján a barátnő telefonon beszélt az édesanyával, aki a könnyeivel küzdve csak annyit mondott neki,

nagyon hálás, hogy végre otthon lehet.

A rendőrség továbbra is két felfegyverzett, spanyolul beszélő nőt keres az esettel összefüggésben, de egyelőre nem akadtak a nyomukra.

Via US Weekly