Nemcsak lelkileg és fizikálisan, anyagilag is sokakat megvisel a koronavírus. A Bosszúállók sztárja, Jeremy Renner elsősorban pénztárcáján érzi, hogy megtámadta a világjárvány, ezért kérvényt nyújtott be a Los Angeles-i bíróságon, hogy csökkentsék kevesebb, mint felére lánya után fizetett gyerektartást, írja a TMZ.

A férfi Sonni Pacheco színésznőtől született gyerekének, Ava Berlinnek havi 30 ezer dollárt, vagyis majdnem 10 millió forintot fizet, ezt az összeget szeretné most leredukálni 11 ezer dollárra, azaz körülbelül 3,6 millió forintra. 

Renner indoklása szerint a világjárvány miatt több 2020-ra tervezett munkája is elmarad, vagy elhalasztották, ezért anyagi lehetőségei csúfosan leapadtak. 

A színész 2015-ben, nem éppen békésen vált el feleségétől, akivel nem bírta sokáig, ugyanis alig egy évvel korábban, 2014-ben házasodtak össze. A 30 ezer dolláros gyerektartás 6 éves lánya étkeztetését, ruháztatását és egyéb igényeit fedezi, de a sztár ügyvédje szerint Sonni Pachecónak csillapíthatatlan étvágya van a férfi pénzére, és sosem elég neki belőle.