Yvonne Dederick az édesanyja öngyilkosságáról beszélt

2020.05.06. 08:48

Erős váltás a Feleségek Luxuskivitelben című tévéműsorban: a drága holmik felvonultatása után Yvonne Dederick most élete legnehezebb időszakát elevenítette fel.

Édesanyja 5 évvel ezelőtt öngyilkos lett, a mélybe vetette magát. Erről csak legközelebbi barátai és a család tudott eddig.

Édesanyám egész életében hajlamos volt a depresszióra, már kislány koromban is többször beszélt nekem arról, milyen jó lenne meghalni. Művészlélek volt, táncművészként dolgozott. Ahogy idősödött, egyre zárkózottabb lett, rosszabbodott az állapota, már kezdődő demenciától vagy Alzheimer-kórtól tartottam. Próbáltam kérni, hogy keressen magának elfoglaltságokat, tanuljon, utazzon a barátaival.

– mondta a Borsnak.

Dederick édesanyja azonban az unokáival szeretett volna lenni, ők viszont időközben felnőttek és kirepültek otthonról, így nem tudtak annyi időt a nagymamájukkal tölteni, mint azelőtt. Ezután szakemberhez vitte az édesanyját, hogy elkerülje a bajt. Úgy tűnt, jó irányba haladnak a dolgok, a második foglalkozásra azonban már sosem került sor.

Amikor a következő ülése lett volna, elment egy nyilvános helyre és a mélybe vetette magát. Sok szakember szerint egy táncművészettel foglalkozó embernél ez az élet tökéletes befejezése. Nem nézhettem meg a hely biztonsági felvételeit, de egy rokonunk igen, és kiderült, anyu készült erre

Elmondása szerint az eset után sokáig haragudott az édesanyjára, és kiabált vele álmában, de ma már örül annak, ha legalább olyankor találkozhatnak. Ugyan megbocsájtott, de a gyásszal azóta sem tudott igazán megbirkózni.

Yvonne Dederick azért osztotta meg történetét a nyilvánossággal, mert szeretné felhívni az emberek figyelmét, hogy még azelőtt cselekedjenek, hogy valódi baj történne. Véleménye szerint ha egy családtagon személyiségtorzulást veszünk észre, érdemes azonnal orvoshoz fordulni.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.