GettyImages-520788724

Amber Heard a duplájára perli vissza Johnny Deppet

2020.09.02. 11:21

A Velveten már évek óta követjük a Johnny Depp és Amber Heard véget ért házasságával kapcsolatos pereket. A pár 2017-ben vált el, és voltaképpen azóta folyamatosan pereskednek egymással. Az ügy már így is maratoni hosszúságúra nyúlt, és még közel sem látni a végét.

Amber Heard 2018-ban írt egy nyílt levelet arról, hogy családon belüli erőszak áldozata lett. A Washington Postban jelent meg mindez, és ugyan a színésznő nem említette név szerint volt férjét, a Sun már úgy hozta le az erről szóló cikkét, hogy asszonyverőnek nevezte Johnny Deppet.

A színész ezután beperelte a lapot, ebben az eljárásban Amber Heard vállalta, hogy tanúként az ő oldalukon tesz vallomást. Nem csoda: Depp őt is beperelte, 50 millió dollárt, azaz 15 milliárd forintot követel tőle azért, mert bemocskolta a nevét.

Mivel a vírushelyzet miatt a Legendás állatok és megfigyelésük című film harmadik részének forgatása is csúszott, Depp csapata arra kérte a bírót, hogy a tervezett 2021 januári tárgyalássorozatot valamikor jövő nyár elejére tegyék át – írja a Vanity Fair.

Amber Heard a jelek szerint nem kíváncsi arra, mi történik majd a varázsvilágban, és 100 millió dollárt, azaz közel 30 milliárd forint kártérítést követel volt férjétől. A színésznő csapata szerint Depp egy halom hamis profilért felel, amelyek az internetes fórumokon rendre ocsmányságokat terjesztenek Heardről, összességében pedig az a szerepük, hogy tönkretegyék az életét – mindezt úgy, hogy a szóban forgó robotok és kamuprofilok egyikéről sem bizonyítható, hogy Deppnek köze lenne hozzájuk. A Page Six információi szerint Heard úgy fogalmazott, végre visszatámad.