Xantus Barbarát több hónapig zaklatta egy férfi, akit most beperelt

2020.09.16. 08:40 Módosítva: 2020.09.16. 08:44

Xantus Barbarának ezúttal nem az autókkal gyűlt meg a baja, hanem egy zaklatójával, akivel két éve találkozott először. Ezután a férfi több hónapon keresztül zaklatta őt e-mailekkel, annak ellenére, hogy a színésznő többször kérte, ne tegye. Végül Xantus beperelte a férfit, akivel a napokban már a bíróságon is találkozott, írja a Bors.

A lap információi szerint az Ő. László nevű vádlott és a felperes Xantus első tárgyalása kedden volt, viszont mivel a színésznő zártkörű tárgyalást kért, Xantus vallomásáról lemaradt a nagyérdemű. Szerencsére azonban Ő. a Borsnak előadta saját verzióját az ügyről. A férfi szerint két évvel ezelőtt találkozott a sztárral, aki megjegyzéseket tett rá és származására. 

Xantus Barbarával több mint két évvel ezelőtt az utcán találkoztunk, és megjegyzéseket tett rám és a származásomra. Ez a viselkedése rosszulesett. Azért írtam neki utána, hogy ezt szóvá tegyem. 

A szóvá tevést elvileg több tucatnyi e-mailben tette, sőt, Ő. elmondása szerint néhány alkalommal egy nyolcadik kerületi kávézóban is találkoztak már. A férfi a neki tulajdonított levelek közül nem vállalja fel az összeset, a bíróságon felolvasottban például (amire nem emlékszik, hogy ő írta volna) az szerepel, hogy a levél írója elnézést kér Xantustól, akinek félreértette a szavait.

A tárgyalás következő lépéseként a bíróság elrendelte Ő. igazságügyi elmeorvosi szakértői vizsgálatát, hogy megállapítsák, büntethető-e a férfi. Ő. sem hagyja csorbulni a maga igazát: azt tervezi, rágalmazás címszó alatt beperli Xantust.