Hiába telt el több mint négy év Novozánszki Fanni feltételezhető halála óta, az egykori valóságshow-szereplő rejtélyes ügye máig sokakat foglalkoztat. A bűnügyben ráadásul sokan kínálnak megfejtést: az önkéntes „detektívek” a Fővárosi Törvényszéknek és a család ügyvédjének is rendszeresen küldenek leveleket.

Ezekben az írásokban a legtöbb megfejtést kínáló „nyomozó” azt részletezi, szerinte hol kell keresni a ValóVilág korábbi játékosának holttestét. Különböző helyszíneket jelölnek meg.

Az egyik notórius levélíró, aki Poirot vagy Agatha Christie néven fogalmazza meg leveleit napi szinten, úgy gondolja, 

Fanni csontjai Visegrádnál, a Dunában vannak, egy lépcső alatt.

A Blikk információi szerint ennek, a bíróságot levelekkel bombázó önkéntes „detektívnek” az üzenete hemzseg a helyesírási hibáktól, tartalma egy kusza összevisszaság, ezért a bíróság és az ügyészség is úgy döntött, hogy érdemben nem foglalkoznak azokkal a dolgokkal, amelyeket leírt.

A lap továbbá egy olyan asszonyról is ír, aki a Novozánszki család ügyvédjéhez, Dr. Lichy Józsefhez fordult. A nő azt állítja, tud beszélni a halottakkal: elmondása szerint írásban tud velük kommunikálni. Állítólag Fanni is megkereste őt, mert a családjának és a barátainak szeretett volna üzenni. A halottlátó asszony azt mondja, Fanni tíz oldalon keresztül válaszolt a kérdéseire, s még azt is elárulta, hol vannak földi maradványai. A látó ezért cserébe megígérte Fanninak, hogy segít neki nyugalomra lelni, és békében átkelni „A Fénybe”.

A Novozánszki család ügyvédje szerint nem először fordult elő ilyen.

Ez már a sokadik megkeresés az évek alatt és valószínűleg lesz ilyen még a közeljövőben is. Bármilyen fájdalmas, tudomásul kell venni, hogy Fanni halott, még akkor is, ha a holtteste nincs meg. Én és a család teljes mértékben elfogadjuk a rendőrség nyomozását és az abban leírtakat tényként kezeljük

– nyilatkozta Dr. Lichy József.

Mint ismert, a rendőrség szerint Novozánszki Fannit B. László ölte meg. A vádirat szerint a dunaújvárosi férfi az eszméletlen vagy már halott lánnyal 2017. novemberében Siófokra hajtott, másnap pedig Szalkszentmártonba ment, ahol a Dunába dobta a holttestet, amely mind a mai napig nem került elő. A férfi határozottan tagadja a bűncselekmény elkövetését, és kitart amellett, hogy még élt a lány, amikor a kocsihoz cipelte. Mint mondta, később ismeretlen férfiaknak adta át őt. Az ügyben áprilisban hirdet ítéletet a Fővárosi Törvényszék.

(Borítókép: Novozánszki Fanni. Fotó: RTLII/Sajtóklub/Bársony Bence)