Lakatos Márk egy hosszabb videóban fejtette ki az álláspontját arról, vajon négy és fél év után miért tehették ki a szűrét az RTL Reggeli című beszélgetős műsorából, valamint követői kérdésre azt is elárulta, hogy alakul jelenleg a magánélete.

Lakatos Márkot 2022 novemberében tanácsolták el az RTL-től, előtte négy és fél éven keresztül ő volt a Reggeli című beszélgetős műsor egyik házigazdája. Mint azt a stylist akkoriban elmesélte, az adás után az öltözőben közölték vele, hogy „ennyi volt”. Bár elmondása szerint számítani lehetett rá, hogy valakit elküldenek, nem gondolta, hogy ő lesz az. A döntés miatt nem neheztelt, azt azonban sérelmezte, ahogy közölték vele a hírt. Az eset óta több mint egy év telt el, ám Lakatos követőit máig foglalkoztatja a téma. Valaki neki is szegezte a kérdést, hogy szerinte mi volt az oka a kirúgásának, mire a stylist őszintén válaszolt egy 24 óráig elérhető Instagram-történetben.

Egyre inkább azt gondolom, hogy az én esetemben az volt a probléma, hogy túl nagy volt a pofám.

Még a nagy liberális RTL-nek is sok volt az, hogy nekem elég karcos külön véleményem van dolgokról, például politikából is. Nagyon jellemző kis hazánkra, hogy egy tévécsatorna megfogalmazhat ellenzéki véleményt és lehet ellenzéki, ha valaki a saját szakállára csinálja ugyanazt, az már nem biztos, hogy belefér... Természetesen ezt nem lehetett bevallani, összevissza ment a mindenféle magyarázkodás, igazából nem is mondtak semmit, de én egészen biztos vagyok benne, hogy az én esetemben ez volt az ok” – fejtette ki részletesen a véleményét Lakatos Márk, akit a magánéletéről is kérdeztek a követői. Mint azt leszögezte, általában nem szokott párkapcsolatban élni, ám a kubai kiruccanás során egy titokzatos illetővel kialakulni látszott valami, így amint lehet, visszatér a karibi szigetországba. Lakatos egyébként a születésnapját ünnepelte Kubában, ahonnan egy felvételen azt is bevallotta, hogy hány éves valójában.

„Ez nagyon izgalmas kérdés, nekem általában nem szokott lenni párom. Most Kubában – nem akarok a dolgok elébe szaladni –, de alakult azért valami. Azt nem tudom ugyan, hogy mi, mindenesetre szeretnék nagyon gyorsan visszamenni Kubába márciusban, úgyhogy majd meglátjuk. Erre tényleg nem tudok mit mondani” – fogalmazott szűkszavúan a stylist.

(Borítókép: Lakatos Márk. Fotó: Szollár Zsófi/Index)