Jön! Jön! Jön! Döntő! Döntő! Döntő!

Ha szeretné élőben látni a srácokat, jöjjön el június 13-án este Szentendrére a Fő térre a Kalap Kabát utcazenész tehetségkutató döntőjére! Ha pedig nem akar lemaradni semmiről, akkor kövesse a versenyt Facebookon is, mondja el a véleményét, ki hogy tetszik!

Volt már itt szó az elődöntő előtti ismerkedőestről, ahol a Kalap Kabát utcazenész tehetségkutató indulóit mindenféle, iskolai táborokban megszokott kellemetlen helyzetbe hoztuk. A punktesók szürreális néptáncot mutattak be, a Tükezoo pedig azt, hogy mennyire kreatív zenekar az övék.

Általában pont fordított felállásban játszanak, mint ahogy az a fenti videón látható, vagyis a jobb oldalon látható Bulcsú szokott énekelni és gitározni és a bal oldalon látható Gergő szokott dobolni. A versenyzőket arra kértük, hogy adjanak elő valami olyasmit, amit eddig még nem, ezért döntöttek úgy a srácok, hogy hangszereket cserélnek.

Bulcsú pedig annyiban továbbgondolta a dolgot, hogy behangolt három söröskorsót ütőhangszernek. A fellépés előtt töltögette a korsókat, próbálta, hogy melyik méret és kialakítás, hogy szól, aztán végül kiválasztott hármat, amik nem szóltak túl hamisan, kicsit gyakorolt, a végeredmény pedig magáért beszél.

Mi az a Kalap Kabát?

Ha eddig nem követte az utcazenész tehetségkutató eseményeit, akkor ezeken a linkeken tud tájékozódni:
Hogyan választotta ki a zsűri az elődöntős produkciókat?
Kiket juttatott a közönség az elődöntőbe?
Mi történt az elődöntőn?

Miket kell tudni az egyes zsűritagokról?
Novák Péter
Vermes Orsolya
Vörös András
Árkosi Szabolcs

Az elődöntő versenyzőiről ezen a linken elindulva talál portréfilmeket, amikből kicsit jobban meg lehet őket ismerni! Aztán irány a közönségszavazás, hogy a kedvence is ott legyen a döntősök között!

A versenyt a Velvet mellett Facebokon is követheti, hogy ne maradjon le semmiről!