horoszkóp
modell

Unja az Instáját? Frissítse ezzel az 5 izommodellel!

2018.01.13. 11:50

Kedves nézőnk! Uncsi már az instagramos képfolyam, amit a telefonján nézeget, miközben sorban áll a közértben a pénztárnál? Akkor frissítse a felhozatalt pár új izommodellel! Ebben a posztban ötöt mutatunk közülük, és bármiben lefogadnánk, hogy ön még egyiket sem ismerte eddig. (Egyiküket mi is csak véletlenül találtuk meg.)

William F. Goodge

Kezdjük mondjuk egy William F. Goodge nevű fiatalemberrel, aki brit és 1994-ben született. Ezeket onnan tudjuk róla, hogy oknyomozói újságírói munka „keretében” elolvastuk az instagramos bemutatkozását. Ha további képeket szeretne róla látni, klikkeljen valamelyik képére, vagy egyesen kövesse be az Instán! Illetve akár át is kattinthat erre a spanyol nyelvű pasiblogra, amit évek óta figyelünk totál rendszertelenül. Most ebből az ötből három modellt itt találtunk meg.

Michael Dean

Michael Dean szintén egy izommodell, de amerikai és ő a daliáskodáson kívül a motivációbizniszben is utazik. Ezt úgy kell érteni, hogy minden harmadik posztja egy inspirálónak szánt mondat, pl. 

Ha szeretsz valamit, küzdj meg érte.

Mi az idézetes posztok helyett inkább a vetkőzősöket preferáljuk, de ezt természetesen csak egy egyéni preferencia.

Tommy Dorfman

A post shared by tommy dorfman (@tommy.dorfman) on

Tommy Dorfman szintén amerikai, de ő a képek alapján inkább abba a modelltípusba tartozik, aki manökenkedés közben szokott általában viselni értékelhető mennyiségű ruhát. Mindez természetesen nem gátolja meg abban, hogy szabadidejében néha pucérkodjon egyet az Instagramon.

A post shared by tommy dorfman (@tommy.dorfman) on

Hernan Ferndandez

És most jöjjön egy argentin férfi, akinek a crossfit a hobbija és aki ezen kívül vizuális kommunikációval foglalkozik. A fene se tudja, hogy akkor ennek most része-e a modellkedés vagy nem, de az biztos, hogy Fernandez jól tudja, hogy az hozza a követőket, ha van valami látványos az Instagramján. És mi lenne látványosabb egy ilyen testnél?

A post shared by Hernan Fernandez (@hernankino) on

A Fernandez oldalán látható tetovált figurák egyébként a Radiohead együttes kabalái az Amnesiac című album korszakából, azaz 2001 környékéről. Nem gondoltuk volna, hogy létezik a világon Radiohead-rajongó crossfites, szóval már csak ezért is megérte ma felkelni.

Hernan Fernandez

A post shared by Hernan Fernandez (@fr.hernan) on

Nem írtuk el a nevet, ezt a férfit szintén Hernan Fernandeznek hívják, szintén argentin, és őszintén szólva őt kerestük, csak az előző férfit dobta ki első találatnak a kereső (a professzionális újságírás rejtelmei!). Vajon Argentinában minden Hernan Fernandeznek kockahasa van? Valószínűtlennek tűnik, mint ahogy az is, hogy alább a fiatalember szemének színére ne lenne alább egy kicsit rásegítve Photoshoppal.

A post shared by Hernan Fernandez (@fr.hernan) on

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Unja az Instáját? Frissítse ezzel az 5 izommodellel!

Fogadjunk, hogy ezt az 5 modellt nem ismerte még! Az egyiküket mi is véletlenül találtuk, de hűűű!

2 · Jan 13, 2018 11:50am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments
39
70