Zámbó Krisztián szívesen nézne úgy ki, mint tíz évvel ezelőtt, ám mostanság nem sokat tett a Dwayne Johnson-féle izmokért. A Sztárban sztár nyolcadik szériájának versenyzőjenem tagadja: az utóbbi időben gyakran előfordult, hogy a kanapén heverve várta párja, Zsuzsika főztjét. Egy régebbi kép láttán azonban úgy döntött,  életmódot vált.

Az elhatározás megvan, de tett még nem követte. Hogy őszinte legyek, a kanapén heverek és azt lesem, hogy Zsuzsikám mikor készül el az ebéddel. Mondhatnám, hogy szénhidrátmentes kaja lesz, de nem igaz. Egyébként tényleg nincs más választásom, mint hogy megint életmódot váltok és felhagyok a tespedéssel és a nassolással is. Láttam ezt már a Sztárban sztár alatt is, amikor mindenféle feszülős cuccba kellett belepréselnem magam, de igazán most vágott arcon a dolog, amikor megláttam azt a képet, amit amolyan önmotiváció képpen osztottam meg a közösségi oldalon

– fogalmazott a Ripostnak Zámbó. Hozzátette: nem feltétlen gyúr kockahasra, de úgy érzi, lehetne fittebb.

Nemrég egy posztban azt írta, majd hétfőtől határozza el magát komolyan. Mindenesetre nagyon eltökélt, hogy visszaszerezze régi formáját.

Azt nem hiszem, hogy én leszek a magyar The Rock, mert ahhoz jó pár évvel korábban kellett volna felkelnem, de szeretném, ha visszanyerném kicsit a fittségemet. Vagyis jó lenne, ha nem kéne öt percet ülnöm, ha lépcsőn megyek fel az ötödiken lévő stúdióba. Arról nem beszélve, hogy színpadi emberként is jól jön az állóképesség, hiszen van úgy, hogy hakniról haknira kell rohanni hétvégente, és persze az utolsó fellépés közönsége sem arra kíváncsi, hogy az énekes egy kissámlin ülve dalolászik. Persze erről még szó sincs, de nem is kéne, hogy bekövetkezzen. Ja és persze nyakunkon a strandszezon, és Zsuzsikámat is szeretném megtisztelni azzal, hogy nem pocakosan vonszolom magam az ő izmos bombateste mellett

– magyarázta a lapnak a 42 éves énekes.

Ön készül a strandszezonra?

(Borítókép: Zámbó Krisztián. Fotó: TV2/Sajtószoba/Sztárban sztár)

118
181