Ez a példány a második legmagasabb áron elkelt tonhal a tradicionális árverés történetében.

A japán gasztronómia szerelmesei idén is nagy érdeklődéssel követték a Tokióban megrendezett hagyományos újévi tonhalárverést. Az esemény fénypontja egy 276 kilogrammos kékúszójú tonhal volt, amely halért szinte felfoghatatlan áraon, 207 millió jenért (nagyjából 400 millió forint – a szerk.) talált gazdára.

A fényűző fogásra a Michelin-csillagos Ginza Onodera étterem tulajdonosi köre az Onodera Group tette a győztes licitet. A cég már ötödik éve viszi haza a legdrágábban elkelt tonhalat. Az elkelt tonhalnak szimbolikus jelentősége is van, ugyanis a hiedelem szerint 

Az első tonhal szerencsét hoz az új évre

– nyilatkozta Nagao Sindzsi, a cégcsoport egyik képviselője az AFP hírügynökségnek.

A mondás nemcsak a kékúszójú tonhalra, hanem minden, Japánban ilyenkor rendezett újévi licitre igaz, hiszen a helyiek a bőséges fogásban, a szerencsés üzletkötésekben és a kivételes minőségben az elkövetkező év sikerét látják.

Az eddigi legmagasabb ár 333,6 millió jen (746 millió forint) volt egy 278 kilogrammos kékúszójú tonhalért 2019-ben.

(firstclass.hu)

(Borítókép: Tonhal feldolgozása. Illusztráció: razaklatif/Getty)