horoszkóp
clkGettyImages-1147415191

Idén sem lesz koedukált a Sziget Nagyszínpad, de íme az üdítő kivételek

2019.08.04. 15:25

A heti trendben most kivételesen nem az elmúlt hétre tekintünk vissza, hanem a következőre előre: szerdán kezdődik ugyanis a Sziget fesztivál. Tavaly meglepődve állapítottuk meg, hogy a legrangosabb hazai zenei esemény legfőbb színpadára milyen kevés nőt engedtek fel 2018-ban. Azóta eltelt még egy év, gondoltuk, megnézzük, mennyit haladt előre a világ ezen a téren. A válasz:

semennyit, sőt.

A Sziget nagyszínpada gyakorlatilag továbbra sem koedukált, 2019-ben is csak elvétve lesznek láthatóak női előadók a fesztivál legfontosabb helyszínén. A hét esti, főműsoridős koncertből csak egyetlenegyet tol majd női előadó, szóval itt 6:1 az arány a férfiak javára. A teljes kép pedig az, hogy az összesen 28 (napi 4) koncertből négyben lép majd fel női előadó, szóval a teljes line upban a sok férfi között csak minden nyolcadik fellépő nő a Sziget nagyszínpadán 2019-ben.

Mivel a heti trendben mindig hat személyt mutatunk, a 4 zenész mellé beválogattam még két nőt, akik a koncertek közötti töltelékműsor részeként ugyan, de azért pár percre feljutnak majd a Nagyszínpadra. Hát nézzük!

Jain

Jain egy 27 éves francia énekesnő, aki abban a helyzetben van, hogy ő lett Ed Sheeran előzenekara az idei Sziget első napján. Ahogy visszanézi az ember Jain idei eddigi fesztiválfellépéseit, az szúr szemet, hogy mindegyiken ugyanezt a piros gallérral ellátott kék overallt viselte, szóval minden jel arra mutat, hogy most szerdán a Szigeten is ebben lesz. Aki megnézi majd a műsorát, miközben arra vár, hogy ötmillió plusz egyedszerre is meghallgathassa Ed Sheeran agyonjátszott slágereit, az majd gondolkozhat a Jain-koncert közben, hogy ez a jelmez vízvezeték-szerelőre vagy stewardessre emlékeztet-e jobban.

Dr. Jane Goodall

Csütörtökön egyetlen nő szerepel majd a Nagyszínpadon, de ő nem zenész, hanem csak a szünetben figyelmeztet majd a környezetvédelem fontosságára a Franz Ferdinand és Richard Ashcroft koncertje között. Ez az egyetlen nő a brit Dr. Jane Goodall lesz, aki etológusként és csimpánzszakértőként vált olyan híressé, hogy a fotóarchívum szerint csak úgy tolonganak körülötte a világ legismertebb személyiségei (lásd fent pl. Harry herceget). Egy olyan tudósról, mint Jane Goodall nem gondolnánk, hogy különösebb figyelmet fordít az öltözködésére, pedig ő ezt teszi: mindig szép, színes stólával a vállán látható sajtónyilvános eseményeken. Természetesen mindig egy másik stólában, ettől lett Jane Goodall egyszerre könnyen felismerhető, mégis változatos megjelenésű.

Hasonló, koncertközi programokon egyébként Jane Goodall mellett még két nő lesz majd látható a Nagyszínpadon a Sziget egy hete alatt, Rosa Anders és Emi Mahmoud, szóval Jane Goodall ebben az összeállításban őket is képviseli, mint nem zenei fellépőket. És azt még csak úgy ideteszem, hogy közvetlenül a 85 éves Jane Goodall nagyszínpados szereplése után lesz egy olyan program is a Nagyszínpadon, hogy „Közös üvöltés – special party”.

Tove Lo

Tove Lo egy 31 éves popénekesnő, aki általában elég szexi és elég hipszteres szerelésekben nyomja a fellépéseit, sok ötletet merítve a '90-es évek divatjából. A svéd híresség arról is ismert, hogy néha mellet villant a színpadon koncert közben, de persze első blikkre nyilvánvaló, hogy az önmagát biszexuálisnak valló énekesnő nem azért mutogatja a testét, mert ezzel szeretné eladni magát, hanem a testpozitivitás jegyében.

Dakota & Nadia

Mivel csak 4 női zenei előadó van az egész héten a Nagyszínpadon, kellett még egy töltelékelőadót választani ahhoz, hogy a hatos létszám meglegyen ehhez a cikkhez. Nos, lesz egy-két rövid táncos közjáték is, és az egyiknek az előadója a Dakota & Nadia duó, akik tavaly év vége felé a francia Got Talent tehetségkutatóban tűntek fel, bár svájciak. A számuk a kapcsolaton belüli erőszakkal foglalkozik, és a jelmez hozzátesz a két táncos közötti, egymást kiegészítő ellenétekhez (nő-férfi, fehér-fekete): Dakota csak alsóruházatot visel, Nadia pedig csak felsőt. Fotó nincs róluk az archívumunkban, ezért csak videót tudunk róluk mutatni, és hadd tegyen itt hozzá, hogy egész hétvégén (szombat-vasárnap) ennek a duónak a női fele, Nadia lesz az egyetlen női fellépő a Nagyszínpadon.

Big Thief

Bevallom, én sosem hallottam a Big Thief nevű együttesről addig, amíg el nem kezdtem írni ezt a cikket, de elég nagy megeleptés volt, hogy ennek az amerikai rockzenekarnak női frontembere van (a többi három tag férfi). Az énekes-gitárost Adrianne Lenkernek hívják, most éppen jó rövid a haja, és az öltözködésben nagyon precízen kerül mindent, ami akár csak nyomokban nőies vagy szexi.

Kicsit olyan, mintha Lenkert egyáltalán nem érdekelné, hogy hogyan néz ki, de persze ez biztosan nem igaz, hiszen szemlátomást egy nagyon egységes stílusban, szigorú elvek szerint válogatja össze, hogy mit visel, nem csak úgy véletlenszerűen. A legfrissebb képek szerint a színpadot virágokkal szokták dekorálni a koncerteken, hétfő délután 4-kor le lehet majd ellenőrizni, hogy a Szigeten is így tettek-e.

Florence + the Machine

Ki az, akinek a stílusa a legjobban tetszik?

  • 162
    Florence + the Machine
  • 85
    Dr. Jane Goodall
  • 59
    Tove Lo
  • 44
    Jain
  • 6
    (Dakota &) Nadia
  • 6
    Big Thief

Egyértelműen a hétfő lesz a női nap a Nagyszínpadon, mert a fent említett Big Thief nyitja és a Szigetre visszatérő Florence + the Machine zárja majd a műsort. (Kedden sem lesz női előadó egyáltalán.) A brit rockzenekar frontnője Florence Welch, akit excentrikus stílusáról és tündérjelmezre emlékeztető ruháiról régóta lehet ismerni. Welch mindig nagyon nőies és romantikus, valamint általában világos árnyalatú ruhákat visel a fellépéseihez, felerősítve az együttes zenéjének vad, misztikus, szenvedélyes, egzaltált jellegét. Florence Welchről fellépőfotókon kívül a képösszeállításban azt is meg lehet nézni, hogy mit viselt az idei Met-gálán, aztán ha végigkattintotta a képeket, kérjük, válasszon kedvencet, és szavazzon a fenti dobozban arra a nőre, akinek a stílusa a legközelebb áll önhöz!