Bár idén novemberben már 60 éves lesz, Demi Moore nem riad vissza attól, hogy bikinire vetkőzzön a kamera előtt. A hollywoodi színésznő ezúttal egy vadonatúj fürdőruhakollekció miatt döntött úgy, hogy megmutatja testét, a vintage-inspirálta darabok pedig szépen kiemelték idomait.

A színésznő, aki nagy fürdőruha-rajongó hírében áll: állítása szerint csaknem ötszázat birtokol, az alább látható strandi viseletek megálmodásában maga is részt vett. 

Figyelembe vettük, hogy vannak olyan testrészek, amelyek egy nőt szégyenlőssé tesznek, legyen szó például a pocakról. Nem szeretnének úgy kinézni, mint egy idősödő nő, arra vágynak, hogy szexisek és kívánatosak legyenek. Létezik egy olyan elképzelés, hogy a korral a nők egyre kevésbé lesznek kívánatosak, de ez a kollekció szembe megy ezzel

mondta Moore a People magazinnak. Meglátása szerint az elmúlt néhány év azokról a fürdőruhákról szólt, amelyeket csak nagyon kevés textilből készítettek, ezért is igyekeztek olyanokkal előrukkolni, melyeket viselve nem lehet nagyot villantani.

A színésznő egy másik, lapozható posztot is közzétett. A képek a francia Riviérán készültek. A People magazinnak egyébként azt is elárulta, hogy testképzavarral küzd, és nincs teljesen megelégedve alakjával. 

A színésznőről – rajongói legnagyobb örömére – több felvétel is készült a medencénél való sütkérezés közben. 

Moore egyik képét egy, a sztárok csupasz lábaira fókuszáló Instagram-fiók kezelője is posztolta.