Ugyan a nyári hónapokban az önfeledt kikapcsolódásé a főszerep, a bőrünk nem pihen. Az erős nyári napsütéssel szemben fontos, hogy megfelelően támogassuk a bőrünk védelmét. Hogy ne sérüljön tartósan és veszítsen túlzottan a víz- és zsírtartalmából, a fokozott fényvédelem és a megnövelt folyadékbevitel mellett kiemelt figyelmet kell fordítanunk a belső védelemre is – szakértő tippjeivel.

Hatékony belső védelem

A szükséges tápanyagok belső pótlása rendkívül fontos ebben az időszakban, ugyanis a megfelelő vitamin, nyomelem és ásványi anyag raktárak feltöltésével nem csupán a bőr felületi védelmét, ellenálló képességét erősíthetjük, hanem tartósan segíthetjük a sejtek egészségét is.

Az erős napsugarak hatására sajnos csökken a szervezet kollagén termelése, az UVA sugarak a bőr belső építőköveit, például a kollagén és elasztin rostokat is bomlasztják. Így a bőr általános állapota idővel egészségügyi és esztétikai szempontból is romlásnak indul, veszít a rugalmasságából, megjelennek a ráncok. Emiatt nagyon fontos, hogy belsőleg megfelelően pótoljuk a kollagént, megelőzve a komolyabb problémák kialakulását

– mondja Katus Attila edző, életmód-tanácsadó és táplálkozási szakértő.

Kollagénnel a külső-belső fiatalságért

A kollagén a szervezünket alkotók fehérjék 70 százalékát képezi és a kötőszöveteink mindegyikében fellelhető. Ezért is kiemelten fontos a szerepe a porcok, a csontok, és az ízületek védelmében, így a könnyed mozgás megőrzésben is.

Rendszeres fogyasztása tehát nem csupán az UV-káros hatási ellen nyújthat segítséget, de bőrünk hidratáltabbá, feszesebbé válhat és csökkenhet a ráncok mértéke is. Továbbá segíthet a narancsbőr leküzdésében, sőt a hajunk és a körmeink is meghálálják, ha megfelelő mennyiségben szedjük.

Hogyan pótoljuk a kollagént?

Érdemes belsőleg feltölteni a kollagén raktárakat, ehhez pedig minden esetben megfelelő és biztonságos forrásból származó kollagén peptideket tartalmazó készítményt fogyasszunk. Mivel a kollagén a C-vitaminnal együtt hasznosul a legjobban, ezért a javasolt a C-vitamin bevitelünkre is megfelelő figyelmet fordítani a kollagén fogyasztása mellett.