A bőrápoló készítményeken kívül étrend-kiegészítőkkel is tehetünk a feszesebb bőrért, de léteznek olyan minden nap fogyasztható ételek és italok is, amelyek jócskán bővelkednek kollagénben. Ott van például
a csontleves, amelyet sokan egyenesen csodaszerként emlegetnek.
A kínai orvoslásban évezredek óta használják, mivel számos áldásos hatása van. Sokan úgy tartják, hogy a bőrt is képes megfiatalítani, mivel nem csupán gyulladáscsökkentő aminosavakban és biológiailag hasznosítható ásványi anyagokban gazdag, hanem kollagénben is. Erről a Los Angelesben élő séf és táplálkozási szakértő, Serena Poon az Everyday Health nevű portálnak beszélt – írja a HáziPatika.
Vannak, akik úgy vélik: a csontlevesben lévő kollagén hamar eljut a „megfelelő” helyre, például az arcbőrbe, ahol aztán ki tudja fejteni ránctalanító hatását. Dr. Peyton Berookim gasztroenterológus, belgyógyász szerint igaz, hogy a bélrendszer és a bőr között erős kapcsolat van, ám azt nem lehet irányítani, hogy melyik tápanyag pontosan hova kerüljön.
„Ahogyan a zsírfogyasztás sem vezet közvetlenül a testzsír növekedéséhez, úgy a kollagénfogyasztás sem növeli a bőr kollagénszintjét” – értett egyet Isabel Butler táplálkozási szakértő. Vagyis hiába gazdag kollagénben a csontleves, a bőr kollagénszintje még nem feltétlenül fog változni ettől. A tápanyagok először az alapvető szervekhez, például a szívhez, az agyhoz és a májhoz kerülnek.
Mi magunk először a hajunkon, a bőrünkön és a körmeinken vesszük észre a változást, mivel a tápanyagok elvonása gyakran ezekről a helyekről történik meg
– mondta dr. Berookim. Bár a csontleves nem éppen az a bőrmegújító csodaszer, amelynek sokan vélik, fogyasztása akkor is javasolt. Amellett, hogy tápláló, könnyedsége miatt ez az egyik legkönnyebben emészthető étel. Akár előételként is tálalhatjuk, de beteg családtagjainkat is ápolhatjuk vele. Szinte lehetetlen elrontani, és az az egyik nagy előnye, hogy a marhacsonttól a tyúkéig majdhogynem bármilyen húsos csontból elkészíthetjük. Emellett zöldségek, fűszerek, esetleg gyógynövények is kerülhetnek bele.
(Borítókép: csontleves számos jótékony hatással bír. Illusztráció: Getty Images)