Néhány héttel ezelőtti plasztikai műtétje után visszatérhetett az edzőterembe Budavári Fülöp. A műsorvezető, fitness influenszer eddig is sokat dolgozott már az erőnlétén, miután 16 éves korában életmódot váltott, ám a nagy fogyás miatt egy bőrfeszesítő műtétet is szükségesnek érzett.

„Ígértem nektek, hogy beszámolok majd az „úszógumim”műtét utáni alakulásáról. @drkrasznai 7 hete végezte rajtam a bőrfeszesítő műtétet. A második kép szerintem magáért beszél. A bal oldali része a képnek a műtét előtt van, a középső a műtét után egy hónappal készült, a jobb oldali pedig a mostani állapot. Bő egy hónapot ki kellett hagynom az edzésből is, viszont végre újra edzhetek minden nap. Ez is sokat segít. A végső eredmény majd 6 hónap után látható. Addig még posztolok majd nektek róla. Ui: a képeken nem szerkesztettem semmit!” – üzente követőinek a riporter, aki egyébként Los Angelesben is tesz modellkarrierjéért. 

Budavári időközben újra meglátogathatta az edzőtermet.

Végre újra edzhetek! A műtét utáni kötelező szünet után újra visszatértem az edzőterembe

– írta az influenszer, akit korábban azzal is megvádoltak, hogy prostituáltként dolgozik.

(Borítókép: Budavári Fülöp. Fotó: Bodnár Patrícia/Index)