Meglepő felfedezést tettek portugál kutatók a kávéfogyasztással kapcsolatban. Mint kiderült, valójában nem is a koffeinnek köszönhetjük a fokozott cselekvőkészségünket.

Sokunk számára elképzelhetetlen a reggel egy pohár fekete nélkül. Kávéra van szükségünk ahhoz, hogy beinduljon a napunk, ha pedig nem kapjuk meg, zombiként sétálunk végig a munkahelyünk folyosóján, nem beszélve a fusztráltságunkról. A kávézás ugyanakkor nemcsak arról szól, hogy éberebbé tegyük magunkat, sokszor fontosabb maga a rituálé.

Portugál kutatók arra jöttek rá nemrég, hogy valójában a fokozott aktivitást is inkább ennek a rituálénak és az azt övező placebo hatásnak köszönhetjük, mintsem magának a kávénak, pontosabban a benne lévő koffeinnek.

A tudósok a kutatáshoz olyan résztvevőket toboroztak, akik naponta legalább egy csésze kávét szoktak inni. A vizsgálat előtti 3 órában kerülniük kellett a koffeintartalmú ételek vagy italok fogyasztását. A kutatók először szociodemográfiai adatokat gyűjtöttek róluk, majd két MRI vizsgálatot végeztek: egyet a koffein bevétele vagy egy szokványos kávé elfogyasztása előtt, egyet pedig utána.

Kiderült, hogy a kávéfogyasztás növelte a magasabb vizuális hálózat és a megfelelő végrehajtói vezérlőhálózat összekapcsolhatóságát az agy azon részein, amelyek részt vesznek a munkamemóriában, a kognitív kontrollban és a célirányos viselkedésben.

Ugyanez azonban nem történt meg, amikor a résztvevők csak koffeint fogyasztottak.

Egyszerűen fogalmazva, az alanyok készebbek voltak a cselekvésre, és figyelmesebbek voltak a külső ingerekre kávézás után, ám ez nem volt megfigyelhető akkor, amikor csak tiszta koffeint fogyasztottak. A kutatók szerint lehetséges, hogy a koffein nélküli kávéfogyasztás is ugyanilyen előnyökkel jár, míg egy másik hipotézis szerint ezek az előnyök az elvonási tünetek enyhítésének köszönhetők. Utóbbit ugyanakkor nem tesztelték külön a tanulmányban, valamint felhívták rá a figyelmet, hogy a kávé hatásaiban egyéni különbségek is lehetnek az anyagcserétől függően.

via GIPHY

Mindenesetre a HVG összegzése szerint ha nem csak ébernek, hanem aktívnak is akarjuk érezni magunkat, ahhoz a koffein kevés, meg kell tapasztalnunk egy csésze kávé ízét. 

(Borítókép: Kávézó férfi. Illusztráció: Getty Images)