Sokan a hétköznapi teendők miatt a pihenésre szánt időt rövidítik le. Ez nem csak amiatt rossz, mert az egészségükben is komoly károkat tehetnek, de azért is, mert így lecsökken a produktivitásuk, ami miatt még kevesebb időt töltenek majd alvással. Sokan észre sem veszik, hogy nem pihenik ki magukat eléggé, pedig a testünk jelez nekünk. Mutatjuk a tüneteket, amelyek arra utalnak, hogy nem alszunk eleget.

Hízás

Az alváshiány miatt könnyebben felszaladhatnak a plusz kilók. Egy tanulmány – amely a húsz év feletti felnőtteknél vizsgálta az alvás és a testsúly közötti kapcsolatot – arra jutott, hogy akik a vizsgált hároméves időszakban minden éjjel öt óránál kevesebbet aludtak, azoknál sokkal nagyobb valószínűséggel alakult ki kóros túlsúly.

Ráadásul a kevés pihenés még a felnőttkori cukorbetegség kialakulásához is hozzájárul. Az erre vonatkozó kutatások szerint 7-8 óra alvás az optimális ahhoz, hogy elkerüljük az inzulinproblémákat.

Gyenge immunrendszer

A kutatások során arra jutottak, hogy az alvás és az immunrendszer szoros kapcsolatban állnak egymással, így nem meglepő, hogy a kevés alvás rontja a szervezet betegségekkel szembeni védekezőképességét.

Ha pedig megbetegszünk, akkor a szervezetünknek még kevesebb ideje marad a pihenésre, ami miatt még inkább legyengül immunrendszerünk.

Koszorúér-betegségek

A European Heart Journal című szaklapban közzétett egy elemzést, ami bebizonyította, hogy a túl rövid – azaz öt óránál rövidebb – alvás negatív hatással van a szívünk egészségére. Igaz, a túl sok alvásnál – azaz kilenc óránál hosszabb – is ugyanolyan eredményre jutottak.

A vizsgálat eredménye szerint különösen a szívkoszorúér-betegség és a stroke kialakulásának esélye nő meg akkor, ha huzamosabb ideig kevesebbet pihenünk a szükségesnél.

Memóriaromlás

Az alváshiány miatt egyre feledékenyebbek lehetünk, azonban a Healthline felhívja arra a figyelmet, hogy egyre több kutatás bizonyítja, hogy a kevés pihenés hatással van a tanulás hatékonyságára és a memóriánkra is.

A tudósok úgy látják, hogy az alvás kritikus fontosságú ahhoz, hogy az újonnan tanult dolgok elraktározódjanak az agyunkban, így, ha nem alszunk eleget, akkor kevesebb információt tudunk megjegyezni.

(Healthline)

(Borítókép: Alvó férfi. Fotó: GettyImages)