A szakértők szerint bizonyos ételek hátráltatják a fogyásunkat, sőt még az egészségünkre is komoly veszélyt jelentenek, ezért nem csak a diétánk ideje alatt érdemes kerülnünk azokat.

Az vagy, amit megeszel, tartja a mindenki által ismert mondás, de a hétköznapokban kevesen gondolkoznak ezen, különösen akkor, amikor a boltok polcain megpillantják az ellenállhatatlan rágcsálnivalókat, cukrokat és más élelmiszereket. Sok kutatás készült azzal kapcsolatban, hogy milyen ételeket kell kerülnünk mindenképpen, ha szeretnénk egy kicsit egészségesebben élni, így most bemutatjuk a szakértők által összegyűjtött legegészségtelenebb ételeket.

Chips

Szinte kivétel nélkül mindenki talál magának olyan ízesítésű chipset, amit szívesen ropogtat esténként a televíziót vagy egy filmet nézve és valószínűleg az sem lep meg senkit, hogy magas energia- és zsírtartalmú ételből érdemes lenne keveset fogyasztanunk.

Egy brit tanulmány megállapította, hogy a fogyasztók könnyebben elhíznak a chipsektől, mint a cukros italoktól, a feldolgozott húskészítményektől és más ételektől. A szakértők szerint egy átlag ember hetente nagyjából 30 grammot ehetne ebből a finomságból, de tekintve, hogy egy zacskó is többet tartalmaz ennél, valószínűleg kevesen tudnak ellenállni annak, hogy ne egyenek többet belőle.

Az chipsek azonban nem csak az elhízás miatt lehetnek veszélyesek ránk nézve, ugyanis eladott termék is elérhető a boltokban, amiknek csak a fele tartalmaz burgonyát, a többi része tartósítószer és adalékanyag, ami kicsit sem mondható egészségesnek.

Rántott hús

A csirkemell a húsfélék között az egészségesebbek közé tartozik, azonban, ha bepanírozzuk és bő olajban kisütjük, akkor minden pozitív tulajdonságát elveszíti. Lényegében ezzel a technikával egy jó fehérjeforrást az egyik legegészségtelenebb étellé varázsolhatjuk pillanatok alatt.

A hús kirántásakor nem csak az étel kalóriatartalma növekedik meg jelentősen, hanem a sütés folyamán transzzsírok is keletkeznek, melyek megemelhetik a koleszterinszintünket és fokozzák a daganatos betegségek kialakulásának kockázatát is.

Fondant

A könnyű kezelhetősége miatt sok díszített tortát fondanttal vonnak be, ami lényegében egy cukormassza, amiben zselatinnal, növényi zsiradékkal kevernek.

Az szinte mindenki számára világos, hogy az elképesztő cukortartalma miatt számít igazán egészségtelennek és rendkívül hizlalónak a torta bevonata, azonban azzal már kevesebben vannak tisztában, hogy a kutatások szerint a glicerin károsíthatja a vesénket.

Kávétejszín

Sokan előnyben részesítik a kávétejszíneket a tejjel szemben és sok étteremben is ezt adják a presszó mellé, mivel kényelmes a használatuk és egyszerű tárolásuk, ugyanis hűtőben sem kell őket tartani.

Kutatások bebizonyították, hogy ezek a tejszínek azonban hidrogénezett olajokból, vagyis transzzsírokból készülnek, amik növelik a szívbetegségek kialakulásának kockázatát, mindemellett pedig jóval hizlalóbbak, mint a tejek.

Felvágottak

Sok felvágottat megkérdőjelezhető eredetű vagy minőségű húskészítményből állítanak elő, de még a jobb minőségű termékekben is találhatunk rengeteg adalékanyagot, amik kifejezetten egészségtelenné teszik a fogyasztásukat.

A felvágottakban előszeretettel használnak nátrium-foszfátot, ami magas vérnyomást eredményezhet. Egy másik gyakran használt adalékanyag a nátrium-nitrát – ami meggátolja, hogy a hús veszítsen a piros színéből és nem engedi, hogy elszaporodjanak benne a baktériumok – növeli a vastagbélrák kialakulásának kockázatát.

(Borítókép: Chipset evő férfi. Fotó: GettyImages)