Az alváshiány számos egészségügyi problémához vezethet, ezzel együtt a kinézetünkön is rengeteget öregít, ha huzamosabb ideig nem alusszuk ki magunkat. A felnőtteknek átlagosan legalább hét óra alvásra van szükségük egy nap, ám sokan nem hunynak többet 5-6 óránál. Mutatjuk, mi ennek a következménye!

Korábbi cikkeinkben számos tippet adtunk arra vonatkozóan, hogy mit tehetünk a pihentető alvásért, valamint olyan tényezőkre is többször felhívtuk már a figyelmet, amelyek az alvással összefüggően az egészségünket veszélyeztethetik.

Legutóbb a kelleténél kevesebb alvás kinézetünkre gyakorolt hatását vizsgálták kutatók, akik a mesterséges intelligencia segítségével illusztrálták, hogy felnőttként mi történik az arcunkkal, ha kevesebb mint hét órát alszunk egy éjszaka. Az alvástudományi vállalat ehhez 2 ezer, 18 éves és annál idősebb személy alvási szokásainak külső kivetüléseit vizsgálta meg, az MI pedig az adatok felhasználásával létrehozta olyan emberek képét, akik kevesebb, illetve több mint hét órát töltenek alvással.

Az eredmények szerint az 55 év felettiek megjelenése szenvedi el a legdrámaibb hatást, ugyanakkor a nem elegendő alvás és a rossz bőr közötti összefüggés a fiatalok esetében volt a legszorosabb: a 18-24 évesek 20 százaléka számolt be száraz és hámló bőrről, miután kevesebb mint hét órát aludt. Ez az arány a 25-34 évesek körében 17, az idősebb korosztályoknál pedig 13 százalékra csökkent.

Ahogy a képeken is látható, a hét óránál kevesebb éjszakai alvás gyakorta eredményez sötét karikákat a szemek alatt, ráncokat, kipattogzást, foltokat, illetve fakó, duzzadt szemeket.

„Éjszaka a bőrünk fontos munkát végez, megújítja, regenerálja magát és új sejteket hoz létre. Ennek a természetes regenerációs ciklusnak a megzavarásával a testünknek nem jut elég ideje arra, hogy megfelelően helyreállítsa a bőr egészséges kinézetét” – magyarázta Lisa Artis, a The Sleep Charity nevű jótékonysági szervezet vezérigazgató-helyettese. Hozzátette: az emberi szervezet a nem elegendő, rossz éjszakai alvást „alacsony szintű vészhelyzetként” kezeli, ami a kortizol nevű stresszhormon fokozott termelődését váltja ki. Ez a „stresszválasz” a vért és a tápanyagokat a bőrtől a létfontosságú szervek felé irányítja, így a vérhiány miatt alakulnak ki reggelente a szemünk alatti sötét karikák és a foltok a bőrön.

A jó, kellő mennyiségű alvás nemcsak a felfrissülésünket szolgálja, hanem az általános egészségünk és a bőrünk szépsége szempontjából is kulcsfontosságú

– foglalta össze a lényeget Lisa Artis.

(LADBible)

(Borítókép: Kialvatlan férfi. Illusztráció: Getty Images)