Köztudott, hogy a felnőtt szervezetnek legalább hét óra alvás szükséges az egészség és a jó mentális állapot megőrzése érdekében. Sokan azonban ennél jóval kevesebb időt töltenek ágyban, párnák között. Szakértők arra figyelmeztetnek, hogyha valaki például rendszerint hat órát alszik egy éjszaka, azzal a lehető legnagyobb veszélynek teszi ki önmagát.

A mindennapi történések feldolgozásához és a testünk megfelelő regenerálódásához elengedhetetlen a pihentető, jó minőségű alvás. Bár a szükséges alvási időtartam korosztályonként és egyéb tényezőket is figyelembe véve változó lehet, általánosságban elmondható, hogy egy felnőtt szervezetnek legalább hét óra szükséges belőle éjszakánként. Ha rendszeresen kevesebbet alszunk, az több kellemetlen következménnyel jár, többek között az általános egészségi és mentális állapotunk, valamint a bőrünk, kinézetünk romlásával.

A kutatók legutóbb azt vizsgálták, milyen hatással van ránk, ha éjszakánként hat órát töltünk alvással. Matthew Walker alvásszakértő professzor, a Why We Sleep (Miért alszunk) című könyv szerzője ezt az alvásmennyiséget „hihetetlenül veszélyesnek” minősítette.

Ezzel az időintervallummal az a probléma, hogy a szervezetünk számára nem elég, ugyanakkor ahhoz már elegendő, hogy ébredés után úgy érezzük, mintha kialudtuk volna magunkat. Ennek megfelelően ugyanolyan aktívan végezzük a dolgainkat, mint általában.

Ez egyfajta alvásmacsóság, amikor az emberek megpróbálnak előnyt kovácsolni abból, hogy keveset alszanak. Ugyanakkor azoknak a férfiaknak, akik öt-hat órát alszanak éjszakánként, a tesztoszteronszintjük a náluk 10 évvel idősebbek szintjén mozog. Az alváshiány tehát egy évtizeddel öregíti az embert az általános jólét, a férfiasság, az izomerő és a szexuális teljesítmény terén. Azoknak az embereknek a száma, akik 6 óra vagy annál kevesebb alvással túl tudnak élni anélkül, hogy bármilyen károsodást szenvednének, a Föld egész népességét tekintve nulla”  – fejtette ki  Walker professzor.

(LADBible)

(Borítókép: Alvó férfi. Illusztráció: Getty Images)