Köztudott, hogy étrendünk és táplálkozási szokásaink nemcsak testi egészségünkre, hanem közérzetünkre és mentális állapotunkra is jelentős hatással vannak. Egy férfi mindezt figyelmen kívül hagyva nyolc hónapon keresztül szinte kizárólag hamburgert, vajat és sajtot fogyasztott, vagyis étrendje rendkívül magas állati fehérje- és zsírtartalmú ételekből állt – számolt be a Live Science.
Ennek meg is lettek a kellemetlen következményei.
Az étrend következtében a férfi vérében több mint 1000 milligramm/deciliterre emelkedett a koleszterin szintje, ami jelentősen magasabb az általános értéknél. Ez a drasztikus emelkedés nem maradt látványos következmények nélkül:
a férfi végtagjain sárga dudorok, kitüremkedések jelentek meg.
Ezt a jelenséget xanthelazmának hívják, amely a bőr alatt sárga színű koleszterinlerakódásokat eredményez. Ezek a zsírgolyók nemcsak a végtagokon, hanem a szem környékén is megjelenhetnek. A bőrelváltozások ugyan ártalmatlanok, de maga a betegség súlyosabb állapotokat – például érelzáródást – is előre jelezhet.
Így gyógyítható
Az orvosok általában életmódváltást javasolnak azoknak a pácienseknek akik ebben a betegségben szenvednek. A legfontosabb, hogy mérsékeljék étrendjükben a zsírban gazdag ételeket, ha pedig meg akarnak szabadulni a kellemetlen dudoroktól, kérjék sebész segítségét. Az eltávolításuk többnyire invazív beavatkozással, esetleg fagyasztással lehetséges.
(Borítókép: Egy férfi hamburgert eszik a kanapén. Illusztráció: South_agency/Getty)