Bár egy enyhe nátha mellett beülni az autóba ártalmatlannak tűnhet, szakértők most arra figyelmeztetnek, hogy bizony halálos veszélynek is kitehetik magukat és másokat is azok, akik betegen vezetnek.
Abbas Kanani, a Chemist Click gyógyszerésze elmondta, hogy az influenza vagy akár a nátha okozta általános problémák, mint a fáradtság, gyengeség vagy szédülés komoly veszélyt jelentenek az utakon.
„Az influenza tünetei, mint például a fáradtság és a fájdalmak, befolyásolhatják a koncentrációs képességet, valamint a reakciókészséget, ami balesetveszélyessé teheti a vezetést. Legjobb megvárni, amíg legalább 24 órán keresztül nem lesz lázas az ember, és a tünetek javulnak, mielőtt elindulna otthonról" – mondja a gyógyszerész, aki hozzáteszi, sok influenza- és megfázás elleni gyógyszer álmosítja az embert, ezért ezek szedése tovább növeli a kockázatot.
Még a viszonylag enyhe tünetek, például a tüsszögés is veszélyes lehet, mivel ilyenkor az emberek önkéntelenül lehunyhatják a szemüket 1-2 másodpercre. Ez a sebességtől függően akár 30 méternyi út megtételét jeleni vakon.
Egy korábbi tanulmány, amely a nátha hatását vizsgálta a vezetési képességre, megdöbbentő eredményre vezetett. „A megfázással járó reakcióidő lassulása nagyjából egy olyan alkoholadag elfogyasztásához hasonló, amely már a járművezetéstől való eltiltáshoz vezetne: akár 0,8 ezrelék véralkoholszintnek megfelelő.
(Borítókép: férfi tüsszent az autóban. Illusztráció: Getty Images)