A cukor elhagyása után több változás is megfigyelhető.

Egy Harvardon végzett gasztroenterológus, Dr. Saurabh Sethi szerint ha valaki 30 napra kiiktatja a hozzáadott cukrot az étrendjéből, a szervezete egyfajta újrahangoláson eshet át, és több, fontos változási bekövetkezhet, akár már két hét után. 

Külső változások

A doktor a közösségi médiában arról beszélt, hogy a cukor elhagyása a külsőn is meglátszhat. Állítása szerint az arc „kerekebb” hatása csökkenhet, és mérséklődhet a puffadtság, különösen a szem környékén, mivel kevesebb lehet a folyadékvisszatartás. Sethi azt is mondja, hogy a cukor kiiktatása a bélrendszernek is jót teszt, mert segíthet helyreállítani a bélflórát. 

Az orvos a bőr állapotára vonatkozóan is megemlített néhány lehetséges előnyt, elmondta, ha valakinél jellemző a pattanások vagy piros foltok megjelenése, akkor a cukor elhagyása sokat segíthet, a bőr már néhány hét után tisztábbnak, ragyogóbbnak tűnhet. 

Csökken a betegségek kockázata

Sethi a videóban arról is beszélt, hogy a mérsékelt cukorfogyasztás a szívbetegség, a cukorbetegségek, és akár egyes daganatos elváltozások kialakulásának kockázatát is csökkentheti. Ha pedig mindez nem volna elegendő indok a cukor visszafogására, akkor fontos megemlíteni, hogy a szorongásos tüneteket is minimalizálódhatnak a kiiktatásával, sőt az alvásminőség is javulhat. 

A videó alatt többen saját tapasztalatból írták, hogy már 2–3 hét után éreztek változást. 

@doctorsethimd What Will Happen If You Cut Out Sugar For Just 2 Weeks ⁉️ Doctor Sethi #medical ♬ original sound - Doctor Sethi ⚡️

A brit egészségügyi szolgálat (NHS) álláspontja szerint a túl sok cukor hozzájárulhat a túlzott kalóriabevitelhez, ami súlygyarapodáshoz vezethet, emellett a cukor a fogszuvasodás egyik fő oka, ezért érdemes csökkenteni a szervezetbe bevitt cukor mennyiségét. Fontos, hogy a cukor elhagyása a gyakorlatban a  hozzáadott/finomított cukrok csökkentését jelenti, nem pedig a természetes cukrok – például gyümölcsökben lévők – teljes kiiktatását. 

(Unilad)

(Borítókép: Freepik)