Luis Cano története sokak számára lehet inspiráló, ha a hosszú és kiegyensúlyozott élet a cél. A férfi 1914. december 9-én született Kolumbiában, majd a feleségével az Egyesült Államokba költöztek a 90-es években. Először New Yorkban éltek, majd New Jersey-ben telepedtek le. Cano jelenleg is ott, ám a felesége sajnos 2004-ben elhunyt.
A hosszú élet titka
A 111 éves férfit nemrégiben arról kérdezték, hogyan érzi magát, erre pedig nemes egyszerűséggel annyit felelt, „jól”. Persze emellett néhány konkrét tanáccsal is szolgált azzal kapcsolatban, hogy szerinte mi lehet a hosszú élet titka. Canos szerint érdemes kerülni a túlzott alkoholfogyasztást, emellett úgy véli nagyon fontos a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás, valamint a dohányzás teljes mellőzése.
Szeret horgászni
Bár Cano már kevésbé aktív, mint korábban, az idejét most jellemzően azzal tölti, hogy kitekint az ablakon, szemléli a világot, eközben pedig visszaemlékezik az életére, illetve a repülőgépeket is szereti figyelni. Emellett szeret horgászni is, ami nyugodt, természetközeli kikapcsolódást nyújt számára.
Figyelemre méltó életút
A férfit amúgy a LongeviQuest a világ 112. legidősebb emberének minősítette. Életútja mindenképpen figyelemre méltó: Cano ugyan nem részesült formális oktatásban, de szolgált a kolumbiai hadseregben, továbbá saját busztársaságot alapított, és feleségével tíz gyermeket neveltek fel.
Ma két gyermekével él együtt, és népes család veszi körül: öt dédunokája és két ükunokája is van, így a családi kapcsolatok továbbra is fontos szerepet játszanak az életében.
(LadBible)
(Borítókép: YouTube)