Kedves Ödi!″ − ezzel a megszólítással és egy mosolygó szmájlival kezdődött az alább teljes egészében olvasható levél, és persze így rögtön az elején egyértelmű volt, hogy mi lesz a téma. Ödön álnevű olvasónk ugyanis azzal kapcsolatosan kért tanácsot, hogyan lehet egy nővel úgymond megkívántatni a szexet. Erre most egy másik nő, Tifani válaszol rengeteg érdekeset és hasznosat, de természetesen Tifani gondolataival korántsem tekintjük lezártnak a témát. Ha önnek most jött meg a kedve, kapcsolódjon be most! Írja meg a Randiblog e-mailcímére, mit gondol a témáról, milyen saját tapasztalatai vannak! A leveleket folyamatosan várjuk, bármikor írhat, akár most azonnal is.

Először is, ha kétely merül fel benned, azt beszéld meg a pároddal. Sokat segít, ha nem csak magadban őrlődsz, hanem az érintett féllel kivesézed a dolgot. Valószínű többre jutnál, ha az érintett hölgytől kérdeznéd meg, miért nem az elvárásaid szerint történtek a dolgok, mert ő volt benne ebben a kapcsolatban.

Említetted a kinézeted egy gondolatmenetben a szexszel. Nem tudom, te hogy vagy vele, de én nem kizárólag a testét szeretem a páromban. Az, ha pocak kerekedik, vagy kicsit kopaszodik, genetika. Hogy mennyire kívánjuk a másikat, szerintem nem csak ettől függ. Viszont az tény, hogy az ember önbizalmát nagyban tudja rombolni, ha a szexuális élete nem kielégítő. Gyanítom benned is ezért ötlöttek fel ezek. Szerintem nem itt lehetett a probléma.

Én lassan 10 éve élek párkapcsolatban, de előtte is volt néhány párom. A tapasztalatom az, hogy úgy viszonyulok a szexhez, ahogy a partnerem. Mivel minden párkapcsolatban idomulunk a párunkhoz, a szex sem kivétel. Ha ő az ágyban párnák közt típus, akkor nem merül fel, hogy másra is lenne igénye. Főleg, ha a gyengéd tapogatózások negatív visszajelzést kapnak. Például én hiába kívánom meg egy séta közben, ha ő húzódozik a nyilvános helyen történő együttléttől. Hiába játszik el a gondolattal, ha bátorsága nincs hozzá. Persze mire hazaérünk, a vágynak nyoma sincs.

Lehet, hogy egyszer véletlenül úgy reagáltál egy ilyen jellegű közeledésre, amiből rossz következtetést vont le. Sajnos egy negatív reakció elveheti a kedvet a próbálkozástól. Legalábbis az enyémet biztos.

Az sem mellékes, hogy mi nők nem csettintésre izgulunk fel. Bizony néha előfordul, hogy ha szexet akarsz, akkor előtte erős nyelvlecke szükséges a hangulat meghozatalához, főleg, ha fáradt vagy nyűgös az ember lánya.

A felfedezéssel és simogatással sincs semmi gond, ha figyelembe veszed a párod igényeit is. Én például hiába mondom a páromnak, hogy hiába csókolgatja a mellem, az nem igazán tartozik az erogén zónáim közé, ő mégis lelkesen csókolgatja...

Spontaneitás:

Mondjuk fürdésből beléptem a szobába, és hogy akkor rám támadjon vagy ilyesmik. Én imádtam volna az ilyen spontán helyzeteket, amikor mosogatott vagy kiteregetett vagy épp mással volt elfoglalva.

Ez nagyon cuki, de tényleg! De fürdésből belépsz és? Mondjuk ő még nem jutott el a zuhanyig, az feszélyezheti, vagy ha le is tusolt, te ott állsz egy ádámkosztümben és arra vársz, hogy rád ugorjon? Esetleg mire reagálna, már kapkodod is magadra a ruhákat? Az viszont elbátortalaníthat valakit.

Az élet nem egy erotikus film. Mosogatás, teregetés és egyéb közben tuti nem a szexen jár az eszünk, mert akkor szexelnénk és nem házimunkáznánk.

Én is imádom a spontán helyzeteket, de ha a párom nem kezdeményez ilyet, tőlem miért is várja el, hogy tudjam, neki ilyenre igénye lenne? Hála az égnek még nincs gondolatolvasó tanfolyam. Így ha nem tud két ember beszélgeti ezekről a dolgokról, akkor a tapasztalati út marad.

Válaszok azokra a kérdésekre, amit fentebb még nem válaszoltam meg: igen, én is nagyon meg tudom kívánni a férjem, még 10 év után is.

Kezdeményezhet a nő is, bár ez szerintem mentalitás kérdése. Viszont ha jól belegondolsz, egy nő akkor érzi igazán, hogy kívánatos, ha a férfi kezdeményez. Főleg, ha már kicsit megkopott az együttlétek száma.

Remélem, segítettem.

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket.