horoszkóp

Az első randi vicces fotója és a következmények

2015.01.27. 17:01

Ezen a képen egy kanadai pár látható, Mike és Amy MacMillan. 19 és 17 évesek voltak, amikor ez a vicces fotó készült 1994-ben, és ez volt az első randijuk, méghozzá a Niagara vízesésnél.

Teljesen jól indul ez az év, mert ez már a második hét zsinórban, hogy egy olyan párt mutathatunk, akik tizenévesen jöttek össze, és aztán évtizedekre együtt maradtak. MacMillanékkel is ez történt ugyanis: a fenti fotózós randi ugyanis olyan jól sikerült, hogy a fiatal pár a mai napig együtt van, csak már nem annyira fiatalok.

Mostanra összeházasodtak, beutazták a világot és született két kisfiuk. És igen, nemrég volt húsz éve, hogy ez az első randis fotó elkészült. Úgyis menőség most a régi fotók újrafotózása, úgyhogy úgy döntöttek, ők is fényképezkednek még egyszer westernszerkóban, hogy megünnepeljék, hogy két évtizede jöttek össze. Az eredmény alább látható, kicsit kevésbé szexi, mint az eredeti, de szerintünk így is szuper.

Kommentálná? A Facebookon tegye!