Kezdjük ott, hogy pontosan ki is ez a Jeb Bush, aki a fenti képen is látható. Ő az első George Bush elnök egyik fia, azaz George W. Bush elnök öccse. Maga is politikus, Floridát kormányozta 1999 és 2007 között, és állítólag most fontolgatja, hogy a következő választáson indul majd elnökjelöltként. A rendes neve John Ellis Bush, ennek a kezdőbetűiből jön össze a Jeb becenév.

Neki a héten volt a 41. házassági évfordulója, és ebből az alkalomból tette közzé az alábbi posztot a Facebookon. A fotó már önmagában vicces, többek között a feleség arckifejezése miatt, de a hozzá tartozó sztori sem rossz: ez az egyetlen kép készült ugyanis Jeb Bush esküvőjéről.

A New York Times kicsit részletesebben is taglalja a sztorit: Jeb Bushnak van George W. Bush exelnökön kívül még egy testvére, akit Marvinnak hívnak. Ő a hetvenes években fotósnak készült, és az esküvő előtt egy Frank Zappa-koncertet fotózott, ahova állítólag azért mehetett el, mert elvállalta, hogy az esküvőn akkor ingyen fényképez. Elment mind a kettőre, fotózott is mind a kettőn, aztán a sötétkamrában kiderült, hogy fotózott, csak ugyanarra a filmre: egymásra fényképezte a koncert és a lakodalom jeleneteit, úgyhogy mindkét esemény felvételei használhatatlanok lettek.

(Bár a lelki szemeink előtt így 2015-ben egy elég menő avantgárd műalkotásként jelennek meg azok a képek, amelyeken egymásbamosódik egy altrock-koncert és Bushék családi ünnepe, úgyhogy Marvin Bush helyében mi most mégiscsak utánanéznénk, hogy nincs-e meg valahol ez az elrontott filmtekercs.)

Hallottunk már olyan fotósról, akinek jókora pert akasztottak a nyakába, amiért elbénázta az esküvői fényképezést, de Marvin Bushnak megbocsátott a család, a dolognak csak annyi következménye lett, hogy Marvin Bush fotográfusi pályájának ezzel befellegzett. Még szerencse, hogy lagziban a vőlegény anyjánál, Barbara Bushnál is volt egy fényképező, ő készítette a Facebookon posztolt képet.