„A „6 hülye kérdés, amit feltesznek egy gyerekes nőnek” cikkre reagálva kicsit más szemszögből mesélnék a tapasztalataimról” – ezt a levet egy olyan női olvasónktól kaptunk, aki szintén rengeteget tapasztalt az online partnerkeresés világában, és akinek a randiblogos álneve az Irén név lesz. Irén szintén kapott hülye kérdéseket és találkozott egészen irreális elvárásokkal, ezeket írta meg nekünk az alább olvasható beszámolóban. Tudná folytatni a sort? Esetleg ön még durvábbat is tud mesélni? Ne tartsa magában, ossza meg velünk, küldje be a sztorit és/vagy tapasztalatait a Randiblog e-mailcímére!

„Kicsit a másik oldalról közelíteném meg a dolgot, nekem még nincs gyerekem. Társkeresőztem, több oldalra is regisztráltam, így kaptam bőven az „áldást”. Nem vagyok az a típus, aki egyből ágyba ugrik, viszont a „tisztességet” nem tolerálják a mai fiatalok. Ők már nem tudnak várni… – nem is akarják az adott kapcsolatot úgymond kiépíteni. Csak durr bele, ha jó a szex, maradhat a csaj – mit számítanak ma már az értékek…

A leggyakoribb kérdés, szinte az első 10 percben, hogy „Mióta nincs pasid” – és a „Mikor voltál utoljára pasival/avagy ugyanez, csak durvábban – a „Mikor szexeltél utoljára?” (néha már elgondolkoztam, hogy milyen választ várnak erre – írjam azt, hogy ma reggel, de azért pasit keresek?” – barom.

Ha bunkón válaszoltam – bár legtöbbször az ilyenekre inkább nem is írtam semmit, csak tiltás-törlés –, akkor neki állt feljebb, és ő lépett le. Ha esetleg folytatódott a beszélgetés, első kérdések közt szerepelt az, hogy „Egyedül élsz? Van lakásod?” majd ezt követte a „van-e kocsid?” kérdés. (És nem, nem valami pénzes/elittársas oldalra regisztráltam, ahol pl ez „alapfeltétel” – már-már úgy tűnik, elvárás, hogy a lány gazdag legyen, rendelkezzen vagyonnal, munkával, biztos háttérrel – mintha mára a nők lennének a családfenntartók.)

További észrevétel, hogy amíg munkanélküli voltam, szóba sem akartak állni velem, és egy-egy olyan munka miatt is lenéztek, ami pl. a „ranglétra alsó foka”.

A kedvencem az volt, amikor kb. 10 perc beszélgetés után találkozni akartak. A legtöbb mai fiatal már nem akarja „húzni” az időt, gyorsan túl akar lenni az egészen, jó, ő szimpatikus, találkozzunk (=nézzük meg élőben, mekkora a segge/melle és ágyba tudom-e vinni pár napon belül) – és már ki is van szórva az illető, ha nem a mai „még csak 16 éves vagyok, de már 23 kapcsolatom volt, plasztik a mellem és napi 1 tubus alapozót használok” csajról van szó. (Igen, megértem a pasikat, előbbinél gondolkozni és kéne, meg tisztelni és erőt fektetni a kapcsolatba, utóbbinál ész nélkül lehet kefélni (meg mellékefélni) is, nem igényel erőfeszítést. (De ő azért KOMOLY kapcsolatot keres… ha-ha)

Úgy gondolom, hogy nagyon lekorlátozódott az egész, felgyorsult a társkeresés – és ezeknek a nagy része nem is akar komoly kapcsolatot, vagy csak poénból csinálja.

Az adatlapra én is leírtam mindent, el sem olvasták. Kaptam a sablonleveleket, „tetszenek a képeid, nagyon jól nézel ki rajtuk” (igen mókuska, de csak 1 képem van, az is profilkép) – szóval fölösleges a többesszám. Kíváncsiságból felregisztrált egy barátnőm is, mindketten megkaptuk ugyanazt a levelet, de még a vesszőhiba is ugyanaz volt. Ebből látszik, mennyire nem adnak magukra, mennyire nem is érdekli őket.

Voltak vicces elvárások, pl. tegyek a nyelvembe piercinget, mert ő azt szereti. – A másik pedig egyenesen elhordott mindenféle kurvának, mert Ő LÁTTA, hogy voltam online is, de nem válaszoltam azonnal a levelére… Az egyik sráccal pl. találkoztunk is egyszer, majd eltűnt. Hónapok múlva újra írt, még a „nevemet” is odaírta… – minden info stimmelt, csak a bibi az volt, hogy nem úgy hívtak, ahogyan ő emlékezett.

Hál istennek már nem kell kivennem a részem a társkeresésből.”