horoszkóp
000 Was6526714

Expornós gyilkos a börtönből szervezi az első randiját 2037-re

2015.06.30. 20:02

Kanadában a legszigorúbb börtönökben is van társkereső-szolgáltatás, külön cég segít a levelezőpartnerre vágyó elítélteknek. Az egésznek nyilván az az értelme, hogy szabadulás után nagyban segíti a visszailleszkedést a társadalomba az, ha az addig raboskodó illetőt kint várja valaki – valaki, akivel esetleg az egész fogságot végiglevelezte.

Így aztán az elítéltek kérhetnek engedélyt a társkeresőhöz való csatlakozásra, és az erre alapított cég felteszi az internetre, hogy kiknek lehet írni a börtönbe levelezgetés céljából, végső soron szerelmi távkapcsolat reményében. A múlt vasárnap posztolt társkereső rabok közül az egyik azonban annyira elképesztő figura, hogy az Associated Press rögtön hírt csinált belőle.

Illetve ez a 33 éves, Luka Magnotta nevű kanadai illető elsősorban saját magából csinált hírt, amikor egy kínai vendégdiákot feldarabolt, az egészet videóra vette, és a holttestről levágott végtagokat rendőrségekre és általános iskoláknak küldte el. Magnotta korábban bárokban vetkőzött, de prostituáltként és pornósként is dolgozott, sőt, állítólag állatkínzós filmeket is csinált, mire végre elkapták 2012-ben.

Nem túl meglepő módon életfogytiglani börtönbüntetést kapott, és először 25 év elteltével, azaz 2037-ben kérheti majd szabadon bocsátását. Aztán vagy ki engedik, vagy nem. A hatóságok Magnottával együtt egészen optimistán állnak ehhez a kérdéshez, hiszen engedélyezték a darabolós gyilkosnak, hogy ő is beszálljon a társkeresésbe. Végülis már csak 22 év van hátra az első lehetséges randi időpontjáig! Magnotta akkor 55 éves lesz.luka

Mondjuk nem kétséges, hogy kelleni is fog jó sok idő ahhoz, hogy Magnotta ilyen háttérrel és elvárásokkal megtalálja álmai szőke hercegét (igen, a „szőke herceg” fordulat szerepel az általa feladott hirdetésben), mert valószínűleg nem tódulnak majd a jelentkezők. Magnotta ráadásul nem is áll le mindenkivel levelezgetni. Férfit akar, de olyat, aki

lojális, lehetőleg tanult ember, pénzügyileg és érzelmileg stabil egy hosszú távú, hűségen alapuló kapcsolathoz.

Aki úgy érzi, hogy szívesen elkötelezné magát már most a következő minimum 22 évre egy darabolós gyilkos mellett, az írjon bátran, jó részletesen és legalább 2 fényképet csatolva. Magnotta azonban figyelmeztet, hogy csak a komoly jelentkezők levelét várja, és akiket nem talál megfelelőnek, azokat válaszra se méltatja majd, hanem kidobja a levelüket a kukába! Elég gonosz trükk is lenne szegénynek az idejét pazarolni!

Luka-Magnotta-SEXY-black
Fotó: luka-magnotta.com

És persze poénkodhatnánk még itt legalább ugyanennyit ezen az egész abszurd sztorin, de inkább emlékeztetünk arra, amivel kezdtük: ezzel a kezdeményezéssel csomó rab talál magának valakit, és így valamivel nagyobb az esély, hogy vissza tudnak illeszkedni a normális életbe. Luka Magnotta esetében persze valószínűtlenebbnek tűnik, mint másoknál, hogy ebből az egészből valami értelmes tud kisülni, de reménykedni attól még lehet. Hátha.