Elég régóta járok egy közösségbe, ahol minden korosztály képviselteti magát, viszont tök esélytelen az ismerkedés, mert a velem egykorúak vagy házasok, vagy nincsenek. Éppen ezért nem is számítottam arra, hogy majd itt fogok belebotlani valakibe, aki felkelti az érdeklődésemet. Jó, tulajdonképpen nem a harmincasok táborát erősíti, sőt, már a negyvenes középmezőnyt is lehagyta valamivel, de ez nem okozott számomra különösebb traumát. A stílusa makulátlan, okos és hasonló elveket vall, mint én – legalábbis azt hittem. Nem indult zökkenőmentesen a dolog, mi több, már úgy tűnt, hogy semmi nem is lesz köztünk, amikor jött egy üzenet: „Van programod estére?”
Akkor jön, amikor nem számítasz rá
Ez az egyik olyan klasszikus, ami kiveri nálam a biztosítékot. Ez a legnagyobb baromság amivel valaki vigasztalni tudja szingli ismerősét. Mégis, úgy tűnt, ezúttal bejött a közhely.
Szóval feltűnt a színen Ká, aki megnyerő modorával gyorsan el is kápráztatott. Megkért, hogy találkozzunk kettesben, mert szakmai tanácsokra lenne szüksége tőlem. „Szakmai tanács?” HAHA!
Az első találkozás
Az első találkozó kicsit feszélyezettre sikeredett és meglepő módon valóban munkáról beszélgettünk, míg nem Ká feltett egy kérdést:
„Mondd csak, van barátod?” Valószínű láthatta arcomon a döbbenetet, ezért gyorsan hozzátette: „Ha megkérdezném, hogy eljössz-e velem randizni, mit válaszolnál?” Innentől a beszélgetés személyes jelleget öltött, de egyikünk sem közeledett a másik felé.
Boldog voltam, hogy kezdeményezett és vártam mi lesz a következő lépés. Eltelt egy hét, de semmi nem történt. Aztán összefutottunk egy rendezvényen és elkezdtünk beszélgetni. Nem bírtam tovább: fel kellett hoznom, hogy mi az oka annak, hogy kvázi elhív randizni, közben meg mégsem. Nagy nehezen kinyögte, hogy nemrég lett vége egy hosszú kapcsolatának és még nem nyitott semmi újra. Oké, ezzel nincs semmi gond, de akkor mire volt jó ez az egész? Egonövelés?
Nem tört meg a dolog és éltem tovább az életemet. Pár héttel később hívást kaptam Kától; találkozni akart. Természetesen munkaügyben. Nem tudtam mire vélni a dolgot, találkoztunk. A megbeszélés megint elfajult, de a vége megint csak az lett – hogy bár nagyon tetszem neki – még nincs kész egy új kapcsolatra. Itt eléggé bedühödtem és arra kértem, egy darabig ne keressen, mert nem szeretném harmadszorra is átélni ezt a kellemetlen helyzetet.
Az a bűvös hármas
Mivel Kának folyamatos bizonyítási kényszere volt, nem bírta ki, hogy ne kapjon visszajelzést arról, milyen elbűvölő a személyisége. És hogy még szebb legyen a dolog, odasunnyogott az egyik céges rendezvényünkre (ami egy romkocsmában volt és bárki részt vehetett rajta), hogy harmadszorra is megcsillogtassa a reményt. Felkavart, hogy látom, de ellenemre sem volt a beszélgetés. Hazavitt és végre először bizonyította: mégsem ő az, akit a „Hókirálynő homlokon csókolt”.
Úgy tűnt, végre elhatározta magát és sínen van a dolog közöttünk, de nem így lett. Harmadszorra is pofára ejtett és, mi volt az indok?! Naná, hogy az ex! Három hónap alatt, háromszor sikerült összezavarnia.
És igen, ez az utolsó alkalom már igencsak megtört. Szörnyen éreztem magam, lelkileg a lehető leginkább kihasználva. Dühös voltam. Roppant dühös. Üzenetben kértem, hogy ezúttal tényleg jó messziről kerüljön el.
Pontosan három csendes nap telt el mire jött a válasz: „Van programod estére?” Konkrétan kiesett a mobil a kezemből, mi a szart akar még tőlem?!
Van egy jó kiállítás, eljössz?
Azok után, hogy siralmas három hónap volt mögöttünk, volt pofája megkérdezni, hogy elmegyek-e vele egy kiállításra. Természetesen az első gondolatom az volt, hogy NEM, biztos csak bocsánatot szeretne kérni és további szánalmas dolgokkal traktálni.
Hezitáltam a válaszon, végül úgy döntöttem: hadd szóljon! Az este frenetikusan telt, kedves volt, közvetlen és nyitott. Annyira nyitott, hogy meg is csókolt két mondat között. Mi van? Most csókolózunk? TÉNYLEG?????
Hivatalosan is egy pár lettünk
Bár a közös ismerősöknek direkt nem beszéltünk a kapcsolatunkról, mindenki tudta, hogy együtt vagyunk. Ká exe, Jé, mindig is jelen volt az első találkozásunk óta, de igazán csak ebben az időszakban kezdett el kapálózni. Hirtelen turbófokozatra kapcsolt és rögtön érdekelni kezdte a pasi, akivel ő szakított. Ámbár úgy tűnt, hogy Kát már hidegen hagyja a nő, erre azért elég gyorsan rácáfolt.
„Prágába kicsimmel”
Mint ahogy minden szerelmes tenné, mi is kiruccantunk Prágába egy hosszú hétvégére, és igazán jól éreztük magunkat, és ez nem változott akkor sem, amikor hazaértünk.
Egy idő után elkezdtük tervezni a jövőt – mondván, egyikünk sem fiatal (főleg ő nem) – és ha már sikerült Kának továbblépnie a vergődésén, és én is szívesen vagyok vele, komolyabbra kellene fűzni a dolgot. Mondanom sem kell, Ká hozta fel egyébként ezt a kényes témát, nem én, szóval akár még komolynak is tűnhetett a dolog, mígnem beütött a krach.
Nem én hívtam ide
Egy eseményre voltunk hivatalosak Kával, és fel sem merült bennem, hogy Jé is feltűnik a színen. Mire odáig jutottam, hogy levegőt vegyek, Ká és Jé már egy asztalnál flörtölt egymással, én és Ká 13 éves lánya pedig a velük szembeni asztalnál szörnyülködve követtük az eseményeket. Felháborító volt, hogy milyen nyíltan csinálták a dolgot és amikor Kát elkaptam a folyosón és kérdőre vontam, hogy mi ez az egész, csak ennyit mondott: „Nem én hívtam ide” – de meg sem próbált mentegetőzni. Fogtam a bőgő kislányt, hazavittem és próbáltam vigasztalni. Szerencsétlen teljesen ki volt bukva, hogy mennyire utálja ezt a „boszorkát” és ő ugyan nem hogy beszélni vele, de látni sem akarja. Mondtam neki, hogy nyugodjon meg, biztosan lesz indoklás a dologra. Ennek több, mint két hónapja és a válasz azóta is várat magára.
Másoktól megtudtam, hogy Ká és Jé újra kibékültek. Van egy olyan sejtésem, hogy nem azon az éjszakán, hanem jóval előtte. Ká volt annyira gerinctelen, hogy a hátam mögött kavarjon az exével, amíg engem azzal szédített, hogy ha minden „ilyen jól alakul köztünk, mint eddig”, elvesz feleségül.
Sajnálom a lányát, hogy ilyen bonyolult apja van és, hogy a legkevsébé sem törődik azzal, hogy neki mi lenne a jó, illetve Kát is sajnálom, hogy elhiszi magáról, hogy ő jó-, és nem mellékesen egy mélyen vallásos ember.
Tulajdonképpen már nem is várok magyarázatot, de mélyen megvetem, amit Ká és Jé csinált. Semmi baj nem lett volna, ha őszintén kitálal és nem fajulnak így el a dolgok. Számomra egy ilyen ember nemhogy nem tekinthető vallásosnak, de még férfinak sem. És nem, nem az elkeseredettség mondatja ezt velem, ugyanis elég idő eltelt már ahhoz, hogy feldolgozzam az eseményeket és pontosan ezért is vártam a poszttal idáig, mert nem akartam első felindulásból megírni. És igen, abszolút nyitott vagyok egy új kapcsolatra, de egyáltalán nem várom.