Talán ön is ismer olyan párt, akik a középiskolában jöttek össze, érettségi után valamikor összeházasodtak, és azóta is boldog házasságban élnek sok gyerekkel. És talán ön is tudja, hogy az ilyesmi ritka kivétel, mert a statisztikák azt mutatják, hogy a túl fiatalon kötött házasságok nem tartósak manapság. Elég nehéz pl. a kapcsolat kritikus hetedik évét úgy átvészelni, hogy a felek még csak huszonöt évesek, sokkal jobb érettebb fejjel belemenni egy házasságba.

Egyszerűnek tűnik a képlet: minél idősebbek a házasuló felek, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a frigy tényleg holtig fog tartani, nem? Meglepő módon nem ez a helyzet a University of Utah kutatói szerint.

Az amerikai egyetem kutatói 2006 és 2010 között az USA-ban felvett adatokat elemeztek, de talán feltételezhetjük, hogy ezen a téren a magyarok sem különböznek sokban az amerikaiaktól, azaz a végeredmény nagyjából ránk is igaz lehet.

Szóval azoknál, akik 20 éves korukban kötnek házasságot, 50%-kal több a válás, mint azoknál, akik 25 évesen mondják ki az igent. De még ebben az életkorban is érdemes várni az esküvővel, mert 25 éves kortól felfelé haladva minden egyes évvel kb. 11%-kal csökken a válás statisztikai valószínűsége. Ha ez minden életkorra igaz lenne, abból persze az következne, hogy negyven körül házasodók soha nem válnak el, ami természetesen nincs így.

A kutatók ugyanis megfigyelték, hogy ahogy növekszik az életkor, egy bizonyos pont után újra növekedni kezd a válás valószínűsége. Kibökjük végre, hogy mi ez a bizonyos életkor:

32 év.

A statisztika szerint azoknak a házassága tart a legtovább, akik 32 évesen mondják ki az igent.

Ez mellesleg egy új fejlemény, ami az utóbbi kb. 20 évben alakulhatott ki. A 2002-es adatok szerint a válás kockázata akkor szintén szépen csökkent, minél idősebbek voltak a házasulandó felek, aztán kb. 30 év körül a válások aránya beállt egy bizonyos szintre és ott stagnált. Azaz régen nem volt jelentős különbség a válás kockázata szempontjából aközött, hogy valaki 32 vagy 42 évesen mondja-e ki az igent. Hát most már van különbség: akik a harmincas éveik vége felé házasodnak, azok újabban nagyobb valószínűséggel válnak.

Ön hány éves korában kötött házasságot (életében először)?

A Slate.com megkérdezte a kutatókat az okokról, de ők bevallották, hogy fogalmuk nincs, mi okozhatta a változást. Az idősebb korban megkötött első házasságoknál lehet az egy jellemző válóok, hogy aki addig évtizedeket leélt szingliként, az ennyi idősen nehezebben szokik bele az együttélésbe, de ez sem magyarázza, hogy miért mostanában változott a trend.

Mindenesetre a kutatást könnyen lehet úgy értelmezni, hogy ez egy baromi rossz hír azoknak, akik harminc éves korukig nem találták meg életük párját, mert ha még meg is találják valami csoda folytán, a házasság a papírforma szerint már akkor sem fog működni.

De ehelyett valószínűleg jobb megközelítés az, hogy bár az ilyen nemzetközi trendek nagyon érdekesek, egyáltalán nem határozzák meg az ön egyéni érzelmi életét. Legyen nyitott és mindig őszinte önmagával és szerelmével szemben egyaránt, aztán ha úgy érzik mindketten, házasodjanak össze – függetlenül az életkortól!

Ja, és hadd legyen itt egy hasonló minikutatás ebben a posztban: kérjük, klikkeljen egyet a szavazógépben, hogy kicsit jobban sejthessük, olvasóinkra mennyire igaz az amerikai trend!