horoszkóp

Rájöttem, miért tapadtak rám a pasik

2015.08.09. 19:46

Sokáig gondolkoztam, hogy írjak-e nektek, és gyanítom, még tovább fog tartani, mire mindenre reagálok, amire szerettem volna a blogotok olvasása közben” – a bibliai Hágár álnév jutott az alábbi levél beküldőjének. Hágár egyszerre több korábbi levélre is válaszol.

Timonnak például rengetegen írtak, tudják, ő az, aki úgy érzi, eltűntek a rendes lányok, kizárt, hogy egyszer összejöjjön egy normális szerelem. Most akkor kiben van a hiba? – tette fel a kérdést Timon. Hágár ugyanebben a helyzetben van most, de neki korábban volt már kapcsolata, és olyan is volt, hogy nem szenvedett a szingliségtől egyáltalán.

De beszáll Hágár a férfiak kéretlen, sokszor szexuális tartalmú, tolakodó bókjaira vonatkozó vitába is, nagyon érdekes példákkal és gondolatokkal. Önnek is van tapasztalata a téren, de még soha nem írt nekünk? Most eljött az idő! Véleményét, gondolatait és sztorijait, kérjük, küldje be a Randiblog e-mailcímére!  

Elsősorban Timon levelével kapcsolatban. Hihetetlen az az érzés, hogy nem vagy egyedül a problémáddal – egyszerűen nem lehet (vagyis így érzed) találni egy normális kapcsolatot. Az odavezető út meg úgymond el sem kezdődik, vagy ha igen, abban sincs köszönet. Sokszor hittem én is, hogy bennem van a hiba, bár persze nem értettem, hogy lehet, hiszen jó állásom van, önálló vagyok, sportolok, szépnek mondanak, és mégis egyedül vagyok, és egyedül fekszem le. Szóval benne van a hiba? Ma már úgy gondolom, hogy IS.

Az, hogy a lányok/nők az utcán lesütött szemmel járnak, zenét hallgatva - meg tudom érteni. Nem egyszer történt már velem is hasonló incidens, és tényleg a legborzasztóbb, és ijesztőbb az, hogy hiába van fényes nappal, és tömeg, nincs aki segítsen. Ilyenkor mindig mindenki vagy elfordul, vagy egyszerűen csak úgy tesz, mintha nem is történne körülötte semmi. UNDORÍTÓ ez a közömbösség.

Timonra visszatérve. Sajnos ezekből a fenti példákból van több – jóval több –, ezért valamilyen szinten meg lehet érteni a reakciót. Ha a magadfajta kedves, jó szándékú fiúkkal Dunát lehetne rekeszteni, hidd el, mi sem így viselkednénk. Persze van pozitív példa is, velem történt már ilyen is. Épp munkából mentem haza, nagy vihar volt, hering és pára a buszon. Velem szemben ült egy fiatalember. Leszálltam, pár méterre a buszmegállótól, hátulról rám köszönt valaki, és megkérdezte, hogy van-e pár percem. Kicsit ingerülten válaszoltam, hogy ha gyorsan mondja, akkor igen. Annyit mondott, hogy csak azért állított meg, mert életében nem látott még ilyen szép nőt mint én. Kisebb fajta sokkot kaptam. Jó értelemben. Lányos zavaromban hálás köszöneteket rebegtem, amikor jött a következő kérdés: van-e barátom. Mondtam, hogy van. És ahelyett, hogy durva lett volna, túlnyomult volna, vagy fejbe vert volna az esernyőjével, csak annyit mondott, hogy nagyon boldog életet kíván nekem. Úgyhogy igen, van ellenpélda, vannak még aranyos, közvetlen, és jószívű fiúk is. És igen, sok lány mit nem adna egy ilyen fiúért...

Megyer levele olyan szinten megdöbbentett, hogy csak kapkodtam a levegőt. „Hol vannak azok a tüzes és szikrázó tekintetek, amik pelenkázós korszakomban azért úgy megvoltak.” Nevetséges és rendkívül vicces, hogy a pelenkázós korban ezt felismeri valaki, és még meg is marad benne?! Persze biztos, költői túlzás volt, de akkor is nonszensz egy ilyen kijelentés. Gondolom, pontosan ebből a gyerekes gondolkozásból ered az is, hogy nem jut el a tudatig: nem arról van szó, hogy ki mit gondol, hanem konkrétan a kimondott szavakról és cselekedetekről.

Biztosan nehéz megérteni egy férfiembernek, hogy milyen megalázó és kétségbeejtő az, amikor egy vadidegen délelőtt 11 órakor a nyílt utcán megfogja a fenekedet, majd a villamosra utánad felszállva olyan erőszakosan akar megcsókolni, hogy védekezés közben bevered a fejed az ablakba, és ezt halál csendben nézi mindenki végig. Mert a már említett pozitív példa mellett ilyen is megtörtént már velem. De igen, mi vagyunk az undorító ribancok, akik szemlesütve mennek az utcán, és nem nézünk „szikrázó tekintettel” az ilyen tökéletesen gondolkozó, igen intelligens, szerény, főnyeremény pasikra. „Egész nap kefélnék, ha lenne kivel” – nem hiszem, hogy magyarázni kell, hogy miért nincs.

A levél elején lévő IS-ről. Több, mint egy éve vagyok szingli, amit az elején kimondottan élveztem. Nyár, bulik, barátnők, utazás, semmi kötöttség, csak fesztelen szórakozás, ismerkedés. Nagyon jó időszak volt az életemben, azt csináltam, amit, ahol és akivel akartam. És senki sem bántott, mert nem tudott. Nem hatott rám érzelmileg egyik fiú/férfi sem. Azt éreztem, hogy boldog vagyok, felszabadult és gyönyörű. Eltelt a nyár, majd az ősz, és elkezdett hiányozni VALAMI. Az elején még nem tudtam megfogalmazni, hogy mi az, csak éreztem, hogy ott van az a hiányérzet, amit nem tudtam értelmezni, felismerni. Megismerkedtem egy pasival, aki hirtelen megérintett – legalábbis akkor azt hittem.

Egyre erősebben kezdtem azt érzeni, hogy jó lenne valakivel az ágyon kívül is szórakozni. Sétálni, vacsorázni menni, beülni egy moziba, vagy egyszerűen csak együtt hazamenni, és együtt aludni, utána pedig közösen felébredni. Persze a „kapcsolatból” nem lett semmi komolyabb, amit kisebb fajta kudarcként éltem meg. Mert tényleg szerettem volna. Nem a pasit, a valakihez tartozás érzését – ez az, ami nemrégen tudatosult bennem. Ezek után számtalan kudarcot éltem át, mert abban a pillanatban, hogy érdekesnek találtam valakit, az agyam átkapcsolt egy olyanfajta „elmebeteg” gondolkozásra, amit a pasik nem igazán értettek. Ragaszkodtam, türelmetlen voltam. Persze ezt nem úgy kell érteni, hogy folyamatosan hívogattam, vagy követtem volna valakit, egyszerűen csak látszott rajtam a türelmetlenség. Ezt a pasik cselekedet nélkül is megérzik, és menekülnek. Menekültek is. Én meg teljesen szétestem, nem értettem, hol a hiba.

Egészen addig a pontig, amíg – belefáradva a kapcsolathajhászásba – nem maradtam egy kicsit egyedül. Tényleg EGYEDÜL. Randik, csetelgetések és flörtök nélkül. Ma már értem, hogy az, ha nem kapok egyből egyértelmű visszajelzést, nem azt jelenti, hogy nem vagyok jó. Rájöttem, hogy tavaly nyáron azért voltam boldog, azért tapadtak rám a pasik, mert nem kerestem görcsösen a szerelmet. Mert nem érdekelt. Sugárzott rólam, hogy jól érzem magam a bőrömben, és ez kifelé nagyon látszik, pontosan úgy, ahogy a görcsösség is.

Türelem. Ez kell.

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket.